Előkerült egy sajtófotó a Samsung Galaxy S7 Edge-ről, amely alapján azt mondhatjuk, hogy a koreai cég minimális változtatásokkal a tavalyi dizájnt használja majd idén is.
Ennek fényében egyébként nem rossz, hogy állítólag jelentősen sikerült megnövelni az készülékbe épített akkumulátor kapacitását és vele az üzemidőt. A két lenti képen pedig az S7 látható – ezek Spanyolországból származnak, és úgy tűnik, hogy a hátlap igényesebb, mint a pár napja előkerült, műanyag hatást keltő fotó alapján gondoltuk.
Forrás