- 2016. május 17., 12:43
3 milliárd dollárt, ami háromszor annyi, mint amennyire az eddigi rekordert, az Intel bírságolták.
Hirdetés

Az Európai Bizottság hosszú évek óta vizsgálja, hogy a keresők piacán a Google visszaél-e piaci erőfölényével, bennfentes források pedig úgy tudják, hogy a vizsgálatok eddigi eredményei alapján a vállalat heteken belül egy tekintélyes méretű bírságot kaphat a nyakába. A problémát a keresőbe integrált hirdetések jelentik, amelyek között a házon belüli Adsense-ből érkezők – mondhatnánk, hogy értelemszerűen – előnyt élveznek. A büntetés mértéke az előrejelzés szerint 3 milliárd euró körül alakul majd, az elméleti plafont viszont a Google éves bevételének 10%-a, 6,6 milliárd dollár. Az iparágban az eddigi legnagyobb bírságot az Intel kapta, amikor bebizonyosodott, hogy tisztességtelen eszközökkel szorította ki az AMD-t a piacról; a vállalatnak 1,1 milliárd dollárt kellett ezért fizetnie.

Az Európai Bizottság működése ugyanakkor kétségkívül sajátos elvek mentén történik, és néha úgy tűnik, hogy minden racionalitást nélkülöz; hogy miből lesz „ügy” és miből nem, az sokkal inkább az érdekcsoportok tevékenységén és erején múlik, mint azon, hogy valós problémát kell-e megoldani vagy sem. Emlékezetes, hogy a Microsoftnak az európai piacra külön Windowst kellett gyártania, egy olyat, amelybe a Media Player és az Internet Explorer sem voltak beépítve. A versenytársak egyike, az Opera szerint ugyanis az, hogy a böngésző bekerült az operációs rendszerbe, tisztességtelen előnyt biztosított a vállalat számára. A világ más részein ezt nem találták aggályosnak, és utólag be is bizonyosodott, hogy nem az integráción múlik egy termék sikere. Az Opera legalábbis semmit nem profitált a dologból. Kicsit olyan ez, mintha az autógyártóknak megtiltanánk mondjuk a gyári rádió beépítését azzal a címszóval, hogy különben a független gyártók nem tudnak érvényesülni.

Margrethe Vestager vezeti az EU-s vizsgálatot

A Google esetében is erősen kérdéses, hogy miért kellene helyet biztosítani más vállalatok számára – elvégre a boltoknak sem írják elő, hogy az egyik kóla mellé muszáj kitenniük a másikat. Ha pedig egy áruházlánc úgy dönt, hogy csak saját márkás lisztet árul, abba sem igazán lehet senkinek beleszólása. Nekünk kicsit úgy tűnik, hogy az EU-ban még minding nem látják át a digitális világ működését, és ezt a roaming díjakhoz kapcsolódó szabályozás valamint annak eredménye is remekül mutatja.

A tisztességtelen piaci gyakorlat akkor persze megáll, ha a Google indokolatlanul sorol hátra mondjuk alternatív szolgáltatásokat, ennek bebizonyítása viszont majdnem hogy a lehetetlennel ér fel. És persze azon is lehetne egy sort agonizálni, hogy vajon a Google-féle eredmények relevánsabbak, vagy az, amelyet egy alternatív szolgáltató tud nyújtani; vagyis akár még azt is meg lehetne vizsgálni, hogy a Google-t elmarasztaló döntés a felhasználói élményt nem inkább negatív irányban befolyásolná-e.

Egyelőre az árösszehasonlító oldalakkal kapcsolatos visszaéléseket szankcionálnák, de a Google-lel kapcsolatos vizsgálatok még nem értek véget, többet között az Androidot, a térképszolgáltatást valamint az utazási információk „szűrését” is vizsgálják. Mindez már csak azért is érdekes, mert a Google az Androidot éppen a saját szolgáltatásai népszerűsítésére hozta létre (ha úgy tetszik, akkor az ingyenesség feltétele az, hogy a Google szolgáltatásokat kell alapértelmezettként, de nem fixen bedrótozva használni).

A vizsgálat során azt is felrótták, hogy a Google szándékoltan azért változtatja a kereső algoritmusát, hogy így a vizsgálatot hátráltassa – a Google álláspontja viszont az, hogy az algoritmus fejlődéséhez volt elengedhetetlen a többszöri változtatás. A Google egyébként ragaszkodik ahhoz is, hogy a versenyt semmilyen formában nem korlátozta és korlátozza, a vállalt korábban még arra is tett kísérletet, hogy megállapodjon az EU-val a keresési eredmények eltérő formában történő tálalásáról, de ez végül nem vezetett megállapodáshoz.

Ez is érdekelhet
2020. június 8., 10:00
2020. június 5., 17:00
2020. május 22., 12:00
Hozzászólások