- 2016. június 17., 15:25
Egyre több pletyka érkezik a Samsung Galaxy S8-cal kapcsolatban, pedig a telefon megjelenése még odébb van.
Hirdetés

Most éppen a kijelzővel kapcsolatban röppent fel, hogy a koreai vállalat szintet lép, és a Galaxy S6-ban majd S7-ben lévő QHD felbontású AMOLED-kijelzőt egy 4K-s verzióra cseréli. A felbontás növelésének látszólag nincsen semmi értelme, és akik ellene vannak, azok kiváló igazolást látnak a Sony-féle Xperia Z5 Premiumban. Ez a telefon is 4K-s kijelzőt kapott, amely azonban csak képnézegetésnél és videók esetében volt kihasználva, egyébként a telefon 2×2-es területeket összefogva úgy kezelte a panelt, mintha Full HD felbontású lett volna.

Ennek ellenére a Samsung esetében akár még indokolt is lehet a felbontás növelése, mivel a vállalat a virtuális valóságok felé is ki-kikacsintgat már egy ideje. A Samsung azt szeretné, hogy a VR minél előbb jusson el a széles tömegekhez, így a technológia árát próbálja annyira alacsonyan tartani, amennyire csak lehet. Ezért van az, hogy a Gear VR nem kapott saját kijelzőt, hanem helyette a telefonok paneljeit használja – és máris adja magát, hogy a mobil kijelzőjének részletessége bizony kritikus szempont. A szemüvegben nagyítón keresztül nézzük a kijelzőt, és ráadásul csak egy elég kis területét látjuk, vagyis még a QHD részletesség esetében is eléggé pixeles, amit látunk.

A 4K megoldást jelenthet a problémára, de persze az erősen kérdéses, hogy pusztán a VR miatt érdemes-e meglépni a cserét. Mert ne legyenek illúzióink, a 4K-s kijelzőnek hátrányai is vannak; alacsonyabb fényerővel és nagyobb fogyasztással kell számolnunk, többek között. És mivel azt borítékolni lehet, hogy a felhasználóknak csak egy kis része fog felülni a VR vonatra, a szomorú valóság az, hogy a többségnek csak a felbontás növeléséből adódó hátrányok jutnak. A Samsung ezt kiküszöbölhetné azzal, hogy az S8/S8 edge páros mellé egy „S8 vr”-t is piacra dob, és csak ebbe szerel 4K-s kijelzőt; jövőre, feltehetőleg a Mobile World Congress 2017 előestéjén derül majd ki, hogy a Samsung inkább erővel vagy inkább ésszel közelíti meg a VR témáját.

Címkék
Ez is érdekelhet
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00
2020. június 8., 10:00
Hozzászólások