A Nikola Salt Lake Cityben mutatta be a Nikola One és Nikola Two névre hallgató elektromos motorral szerelt nyerges vontatóit, amelyek egyetlen tartálynyi hidrogénnel akár 2000 km-es út megtételére is képes lesznek; ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mondjuk egy Budapest-London útvonalat (elvileg) akár megállás nélkül is tudnának teljesíteni. A két jármű között a különbség a méretből adódik: a Two kisebb, de jobb fordulási jellemzőket biztosít. A tervek szerint a Nikola One és Two 2020-ban megvásárolható lesz. A dátum érdekességét az adja, hogy egybecseng több más nagy vállalat várakozásaival – többek között a Panasonic is arra számít, hogy a „hidrogén kor” 2020-ban beköszönt.
Kíváncsian várjuk, hogy ez valóban be fog-e következni. A technológia tulajdonképpen évek (sőt, évtizedek) óta készen áll, a problémát leginkább az jelenti, hogy az elektromos motorokhoz szükséges üzemanyagcellák feltöltéséhez szükséges hidrogént nehézkes előállítani; ezt láttuk októberben Tokióban is, amikor a Honda főhadiszállásán jártunk és a technológiával ismerkedtünk kicsit. A Nikola is érzi, hogy a vásárlóknak garancia kell, ezért a járműveket 72 hónapos lízing program keretében fogja értékesíteni, és a konstrukcióban garantálja majd azt is, hogy a szükséges mennyiségű hidrogént az ügyfelek rendelkezésére bocsátja. A tankolást megkönnyítendő, töltőállomások telepítésére is sor fog kerülni, és nemcsak az USA területén belül, hanem Kanadában is.