- 2017. január 25., 13:57
A szoftverfrissítés után kisebb eséllyel fogjuk elhagyni az AirPods fülhallgatót.
Hirdetés

Egy 60 ezer forintos eszköznél nagyon nem mindegy, hogy könnyen eltűnik-e vagy sem; az iPhone új operációs rendszere így a feledékeny felhasználóknak kedves funkcióval bővül. Amikor az Apple tavaly bejelentette az AirPods fülest, első teljesen vezeték nélküli fülhallgatóját, sokan aggódni kezdtek amiatt, hogy a kütyüt nagyon könnyű lesz elhagyni. Igazából nem értjük a problémát, hiszen vezeték nélküli fülhallgató már korábban is létezett; amikor valaki használja, nyilván észreveszi, ha esetleg kiesik az egyik része a füléből, használaton kívül pedig – mint minden mást is – az AirPods tárolását is úgy kell megoldani, hogy a kütyünek ne essen baja. Az Apple viszont gondolt azokra, akik feledékenyek és/vagy szétszórtak, hiszen az iOS következő változatába – az iOS 10.3-ba – nyomkövető funkciót is beépített.

A szolgáltatás a Find My iPhone része lesz, és nagyon egyszerűen működik majd: a telefon folyamatosan figyelni fogja, hogy kapcsolatban áll-e a fülhallgatóval vagy sem, saját GPS-e alapján pedig el fogja tárolni a fülhallgató legutolsó ismert pozícióját. Ezt később megnézhetjük, így villámgyorsan kiderül, ha az AirPods a lakásban, a munkahelyen vagy az autóban maradt. A szolgáltatás az iCloud rendszeren keresztül működik majd, így minden olyan eszköz képes lesz az AirPods megtalálására, amelyiket saját fiókunkkal használjuk. Ha például otthon maradt a fülhallgató, és egy iPad is található a lakásban, akkor nem azt fogjuk látni, hogy a kütyü utoljára otthon csatlakozott valamelyik készülékünkhöz, hanem azt, hogy az AirPods a lakásban van.

Az iOS 10.3 fejlesztői verziója már elkészült, így a végleges verzió várhatóan a második negyedévben mindenki számára elérhetővé válik.

Címkék