Az LG is kiküldte a hivatalos meghívókat a Mobile Word Congress előestéjén tartandó sajtótájékoztatóra, amelynek legérdekesebb része természetesen az a fotó, amely a bemutatandó mobilt ábrázolja. A kép alapján úgy tűnik, hogy a telefon előlapja egyetlen nagy kijelző lesz, szinte káva nélkül. És nemcsak két oldalt, hanem fent és lent sem lesz túl nagy keret. Ha így lesz, az LG-nek a gombokkal nyilván nem kellett foglalkoznia, mivel a vállalat mérnökei évek óta a szoftveres gombokat használják, az viszont érdekes kérdés, hogy amennyiben valóban oldaltól oldalig ér az LCD, úgy a beszédhangszóró vajon hova kerül.
A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a kép azért nem teljes valójában ábrázolja a mobilt – korábban egyébként is kiszivárgott már pár fotó, amin állítólag a G6 volt, és azokon egyértelműen látszódott, hogy a felső rész kialakítása a klasszikus modellt követi. A kijelző viszont nem lesz hagyományos, az LG korábban már elárulta, hogy 18:9-es képarányú LCD-t épít be a telefonba. A meghívó szövege alapján arra következtethetünk még, hogy a nagy képátló ellenére a telefon kompakt méretű lesz, ez áll ugyanis rajta: nagy kijelző, ami elfér a kézben.