- 2017. február 20., 14:05
Éppen úgy kellene adót fizetni utánuk, mint a hús-vér munkavállalók után. Az adó célja kettős lenne.
Hirdetés

Szakértők egyetértenek abban, hogy a robotoké a jövő; az automatizmus és a robotika pedig már középtávon is veszélyezteti az emberiséget abból a szempontból, hogy a technológiai vívmányoknak köszönhetően egyre több ember fogja elveszíteni a munkáját. Bill Gates is hisz ebben az elméletben, szerinte ugyanakkor a probléma megoldása nem is olyan bonyolult. Egyszerűen meg kell adóztatni a robotok munkáját is, éppen úgy, mint a hús-vér munkavállalókét. Az adó kettős funkciót látna el: mértékének szabályozásával, ha szükség van rá, lassítani lehetne a robotok alkalmazásának ütemét, a befolyó pénzt pedig a robotok miatt munkanélkülivé lett emberek átképzésére lehetnek használni, hogy könnyebben találjanak maguknak állást olyan munkakörökben, amelyeket nem lehet a robotokra bízni. Gates a gyermekek és az idősek ellátását említette a Quartz interjújában példaként, de természetesen bőven akadnak még hasonló területek.

Gates kitért az adó árnyoldalára is: sokáig maga is tech vállalatot vezetett, ezért tudja, hogy az extra terhek a fejlődés ütemét is lassíthatják. Ezzel együtt szerinte a kormányoknak ki kell dolgozni egy tervet, hogy ne akkor kezdjenek kapkodásba, amikor ténylegesen beköszönt a robotok kora. Gates ötlete nem légből kapott, korábban az EU-ban is felmerült ennek lehetősége, az Európai Parlament azonban elutasította az ötletet; a döntéshozók egyelőre inkább a robotok alkalmazásának etikai vonatkozásával vannak elfoglalva, többek között azzal, hogy probléma esetén ki és milyen mértékben tehető majd felelőssé.

Címkék