- 2017. március 8., 17:01
A Huawei egyik ügyvezetője szerint teljesen felesleges 4 GB-nál több memória a mobilokba.
Hirdetés


some text

Mi tagadás, mi is ismerünk egy gyártót, akinek aktuális modellje csupán 2 GB RAM-ot tartalmaz, mégis gördülékenyebben fut rajta a felhasználói interfész és szinte az összes alkalmazás is, mint a 4-6 GB RAM-mal szerelt – androidos – mobilokon. Merthogy a gyártó, akire gondoltunk, az nem más mint az Apple, a telefon pedig az iPhone 7.

De térjünk vissza a Huaweire: a vállalat szűk két hete jelentette be aktuális csúcsmobilját, a P10-et, amelybe 4 GB memória került, de a Mobile World Congressen bejelentett többi csúcskészülék között is szinte csak olyan telefonokat találtunk, amelyben 3-4 GB RAM található. És a helyzet az, hogy ez jól is van így: a sok RAM valóban előnyös, ha sok alkalmazást futtatunk párhuzamosan, egy mobilnál ugyanakkor ez a fajta használat nem jellemző, így a 4 GB-nál nagyobb RAM-ot nagyon nehéz lenne a mindennapok során kihasználni. A OnePlus gyártott már olyan telefonokat, amelyekben 6 GB RAM található, ugyanakkor a mobil firmware-ét úgy írták meg, hogy ebből lehetőség szerint csak kevesebbet használjon, hogy az üzemidő ne csökkenjék feleslegesen.

A Huawei hagyományosan a konzervatívabb fejlesztési tempó híve, vagy legalábbis az értelmetlen erőfitogtatásba nem szokott beszállni a vállalat. Erre igen jó példa, hogy a Huawei elég sokáig kitartott az 1920×1080 pixeles panelek mellett, csak mostanában kezdte el a 2560×1440 pixel részletességű kijelzőket használni.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. május 22., 12:00
2015. szeptember 1., 13:00
2015. július 4., 12:00
2012. november 13., 12:00
2013. december 9., 13:00
Hozzászólások