Egy olyan anyagról van szó, amely képes az öngyógyításra, emellett pedig még átlátszó is, így kiválóan lehetne használni okostelefonokban. Az öngyógyítás nem teljesen új ötlet, az LG 2015-ben mutatta be a G Flex 2 okostelefont, amelynek hátlapja tudta magáról ügyesen eltüntetni a karcokat. Sőt, készült már olyan kijelzőre „ragasztható” védőfólia is, ami hasonló képességgel bírt, de olyan anyagot, amelyet a gyártás során lehetne használni a telefonok kijelzőinél, még nem készítettek.
A most kifejlesztett anyag csupa jó tulajdonsággal rendelkezik: eleve karcálló, de ha mégis megsérül, akkor a karcok eltűnnek róla, és még az elektromos vezetőképessége is megvan ahhoz, hogy telefonokban használni lehessen. Az anyagok két amerikai egyetem készítette, koprodukcióban: a Riverside Egyetem (California) és a Coloradoi Egyetem munkatársai vettek részt a projektben. Az anyagot természetesen nemcsak telefonokban lehet majd hasznosítani, de mivel a mobilok kijelzője kicsinek számít, biztos, hogy előbb kerül sorra, mint mondjuk a robotika vagy a szórakoztatóelektronika.
A kutatást vezető Chao Wang szerint az anyag készen van, viszont meg kell még vizsgálni, hogyan teljesít különféle környezetben. A kezdeti jelek biztatóak, nemcsak a karcok tűnek el az anyagról, hanem arra is volt már példa, hogy a kettétört felület ismét egybeforrt, mintha valamilyen élő szövetről lenne szó. Arról még nincsen hír, hogy mikor láthatjuk viszont az öngyógyító üveget, de a kutatók arra számítanak, hogy ez elég hamar meg fog történni.
A legérdekesebb mégis az, hogy honnan jött az ötlet. Wang világéletében szerette a képregényhős Rozsomákot, aki rendelkezik az öngyógyítás képességével; ezt a tulajdonságot szerette volna reprodukálni az anyagok világában is.