Az Apple azon gyártók egyike, aki a hivatalos bejelentés előtt az égvilágon semmit nem árul el telefonjairól, ez azonban nem jelenti azt, hogy információk ne szivárognának innen-onnan. Gyakori, hogy egy tartozékokat gyártó cég árul el véletlenül többet a kelleténél, de a múltban előfordult már az is többször, hogy valamelyik beszállító vagy a náluk dolgozó alkalmazottak voltak közlékenyebbek a kelleténél. Most is az történt, hogy a telefonokat gyártó Foxconn egyik gyárából szivárgott ki némi információ, mégpedig egy kép, ami állítólag az iPhone 8-at ábrázolja.
Amennyiben a fotó valódi, úgy az Apple alaposan feladja majd a leckét a konkurenciának: a képen ugyanis az látszik, hogy a kijelző szinte a teljes előlapot elfoglalja, egyedül a beszédhangszóró rácsánál hagytak ki egy kis helyet a mérnökök. A kép alapján még a szenzorok és az ujjlenyomat-olvasó is a panel alá került – utóbbiról persze sejtettük, hogy a kijelző alá költözik, az előlapi kamera és a szenzorok elrejtése viszont érdekes újdonságnak ígérkezik. Azt már tudjuk, hogy a telefonban 5,8 colos OLED-kijelző lesz, a képarányáról viszont semmit sem tudunk – nem kizárt, hogy az Apple is vált 18:9-re, bár a múltbéli tapasztalatok alapján a vállalat az efféle fejlesztéseket nem szokta elsietni.
Az iPhone 8 az Apple telefonjának tízedik évfordulója előtt tiszteleg majd. Eredetileg úgy volt, hogy az iPhone 7s/7s plus modellekkel együtt, szeptemberben érkezik, de valószínű, hogy a 3D arcfelismerés megbízhatósági problémái miatt végül csak az ünnepi szezonban fog piacra kerülni.