Nagyon úgy néz ki, hogy még messze nincs vége annak a huzavonának, amely a repülőgépek fedélzetére felvihető, nagyméretű elektronikus kütyük tilalmáról szól. Az USA és az Egyesült Királyság jelenleg több közel-keleti országból induló járat esetén tiltja, hogy az utasok felvigyék a táblagépeket és a notebookokat a fedélzetre, és korábban szó volt arról is, hogy ezt a tilalmat kiterjesztik az USA és Európa között közlekedő járatokra is. Amint arról beszámoltunk, ezt a tervet végül egyelőre jegelték, de nagyon úgy néz ki, hogy az amerikai hivatalnokok nem tettek le arról, hogy a jelenleginél szigorúbb szabályozást vezessenek be. Most állítólag annak a lehetősége is felmerült, hogy az összes belföldi járat fedélzetéről kitiltják a telefonnál nagyobb kütyüket. Ez a jellemzően rövidebb idejű utak miatt nem feltétlenül lenne probléma, bár azért az USA-n belül is vannak 5 órán keresztül vagy még hosszabb ideig repülő járatok.
A tiltás gondolata azért merült fel, mert az amerikai hatóságok bizonyítékot találtak arra, hogy terroristák táblagép méretű bombát fejlesztettek ki. Ugyanakkor a helyzet távolról sem annyira egyszerű, mint elsőre látszik. Egyrészt egy bomba nemcsak az utastérben tud végzetes kárt okozni, másrészt viszont a csomagtérbe zsúfolt rengeteg akkumulátor eleve fokozott veszélyt jelent, mivel nehezebb észrevenni, ha az egyik véletlenül kigyullad.
A hatóságok ugyanakkor érzik, hogy egy ennyire átfogó tiltás komoly ellenérzést váltana ki, ezért első körben megpróbálnak a tiltás helyett olyan ellenőrzési technikákat kidolgozni, amivel az elektronikus kütyübe rejtett robbanószerkezeteteket is megbízhatóan ki lehet szűrni. Ezzel együtt is nekünk az az érzésünk, hogy csak idő kérdése, és a hordozható számítógépeket kitiltják a repülőkről; ha valamiről túl sokat beszélnek, az előbb vagy utóbb meg is szokott valósulni.