- 2017. május 30., 12:12
Az Intel új formátumáról, a kártyába épített PC-ről a CES-en már írtunk. Úgy néz ki, lesz is belőle valami.
Hirdetés

Az Intel nevéhez számos formátum kitalálása fűződik. A koncepciók többnyire sikeresek is voltak, ennek ellenére meg voltunk győződve arról, hogy a Compute Card nem fogja a gyártó hírnevét öregbíteni. Tévedtünk, az Intel ugyanis bejelentette, hogy több gyártóval is megállapodott, így a termék hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban is. Az Intel a Dellt, az LG-t és a Lenovót név szerint említette, és a vállalat szerint ez még csak a kezdet, hamarosan újabb partnerek megjelenése várható.

A Compute Card egy apró, hitelkártya méretű (de azért vastagabb) számítógép, amely teljes értékű munkát tud végezni, igaz relatív gyenge számítási kapacitással rendelkezik. Ez azonban nem probléma, mert az Intel az IoT területére szánja a kütyüt, vagyis mindenféle okos eszközben szeretné viszontlátni. Ez aligha lehet meglepő, hiszen az Intel nagyjából egy éve, a CES ASIA 2016 előtt nem sokkal jelentette be, hogy teljesen feladja a mobil piacot, és helyette az IoT területére fog összpontosítani. Már akkor tudni lehetett, hogy az Intel célja az, hogy megkerülhetetlen szereplő legyen, és a fejlemények tükrében könnyen lehet, hogy a Compute Card lesz a következő lépés az egy éve megkezdett úton.

Azt korai lenne megmondani, hogy a Compute Card milyen termékekben köszön majd vissza. Az LG például egy AiO gépet demózott, de ez aligha az a terület, amelyre az Intel lőni szeretne. Talán testhezállóbb lett volna egy okostévé a koreai gyártótól, amelynek nemcsak az okostévé szoftvertét, hanem a szoftvert futtató elektronikát is lehet cserélni.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. február 12., 16:00
2020. február 10., 13:00
Hozzászólások