A Western Digital csak mostanában kezdi felvenni a fonalat, ha SSD-kről an szó, ami annak fényében meglepő, hogy az amerikai gyártónak már két éve elvileg minden erőforrás a rendelkezésére áll ahhoz, hogy megvesse a lábát ezen a piacon: a SanDisk 2015-ben történ felvásárlásával minden szükséges technológia és gyártási kapacitás is a WD birtokába került. A lényeg viszont talán nem ez, hanem az, hogy a szekér, ha lassan is, de beindulni látszik, és a WD most már az új fejlesztésekhez is bátran hozzányúl. A vállalat a Computexen három új SSD-t jelentett be, a WD Blue 3D NAND SATA SSD-t, ennek M.2-es változatát és a SanDisk Ultra 3D SSD-t. Az érdekes az, hogy a három termék gyakorlatilag egyezik, a hardver azonos, csak a firmware-ekben van minimális eltérés.
A meghajtók a SanDisk 64 rétegú 3D NAND chipjeire épülnek, olvasásnál 560 MB/s-os, írásnál 530 MB/s-os sebességre képesek. Az induló kapacitás 250 GB, a széria további példányai pedig 500 GB, 1 TB és 2 TB tárhelyet kínálnak. Az SSD-kre – márkától függetlenül – három év jótállás vonatkozik. A 250 GB-os verziók ára 100 dollár lesz, azaz nagyjából 27 ezer forint. Pontos megjelenési dátum még nincs, de a WD valamikor a harmadik negyedévben szeretné piacra dobni a termékeket.