- 2017. június 7., 15:00
Végre nemcsak nézni, hanem kipróbálni is lehetett a Harman Kardon újdonságát. Hódítanak a digitális PA-k.
Hirdetés

A Harman Kardon a múlt héten mutatta be a Microsoft-féle Cortanahoz tervezett hangszórót, amit most már ki is tudtunk próbálni. Elsősorban nem arra voltunk kíváncsiak, hogy a digitális személyi asszisztens hogyan működik (ez éppen úgy működik, mint a Windowsban, a különbség annyi, hogy nincs kijelző, így a kommunikáció csak hangalapú), hanem arra, hogy a hangszóró hogyan szól. Nemcsak a hangerő, hanem a hangzás is teljesen rendben van, erről a gyártó standján kialakított „csendszobában” győződhettünk meg.

A hangszóró elég nagy ahhoz, hogy tisztességes mélynyomó legyen benne, a szat hangszórók pedig négy irányban sugároznak, így az Invoke a szoba minden szegletében kiválóan hallható. A kütyü kialakítása is minőségi, de a Harman Kardontól nem is várunk mást. A készülék elérhetőségével kapcsolatban még mindig semmilyen információt nem lehet tudni. Sőt, igazából a specifikáció sem ismert, azon túl persze, hogy az eszköz a Microsoft digitális személyi asszisztensének, a Cortanának ad testet, és hogy Bluetooth hangszóróként is lehet használni.

A digitális személyi asszisztensek piaca most kezd igazán felfutni; a Microsoft mellett az Apple, a Google és az Amazon foglakozik legkomolyabban a témával, de a Samsungnak is van már saját megoldása, a Bixbi március végén, a Galaxy S8 bejelentésekor rajtolt. Érdekes lesz látni nemcsak azt, hogy a gyártók versenye hogyan alakul majd a következő években, hanem azt is, hogy a digitális személyi asszisztensek milyen kütyükbe jutnak még el, és milyen irányban fejlődik majd a képességük.

Véleményünk szerint a Google helyzeti előnyben van, mert annyiféle szolgáltatást nyújt, és annyi adatot tud rólunk, hogy pontosabb információkkal tud szolgálni – de ettől még az ellenfeleket sem kell leírni, messze nem tudni még, hogy mit hoz ezen a téren a jövő.

Hozzászólások