Az első okosgyűrűt még 2014-ben láttuk, és már akkor azt írtuk, hogy a koncepció jó – csak sokat kell még csiszolni rajta, hogy valóban használható termék születhessen az ötletből. Ez a megállapításunk be is jött, elvégre a Mota kütyüje értesítések kezeléséhez lett volna használható, a Token Ring viszont a telefonokban lévő egyérintéses funkciókat váltja ki. NFC-vel és Bluetooth adapterrel szerelték fel, ezzel a két trükkel gyakorlatilag mindenféle trükkre képes: használhatjuk fizetésre bankkártya helyett, tárolhatunk benne elektronikus jegyeket és belépőkártyákat, Bluetooth kulcsként használva feloldhatjuk vele a Windows 10-es PC-t vagy kinyithatjuk vele a lakást, és így tovább. Működése biztonságos, mert mindenféle művelet előtt engedélyezni kell a tranzakciót az ujjlenyomat-olvasó segítségével.
A kütyü kialakításával is elégedettek lehetünk: a Token Ring vízálló, apró akkumulátora pedig nagyon sokáig bírja, az ígéretek szerint csupán 15-30 naponta kell töltőre dugni.
A gyűrű egyetlen gondja az, hogy gyűrű – ami furcsán hangzik, de igaz. Ha valaki nem szereti az ékszereket, akkor aligha fog csak azért gyűrűt viselni, hogy azzal fizessen a pénztárnál. Akinek viszont tetszik, az már most megrendelheti. Ára 250 dollár, a szállítás viszont előreláthatólag csak decemberben fog kezdődni.