- 2017. július 4., 14:00
Ez az autó, amely a Tesla eddigi legnagyobb sikere lehet: olcsó és nagyon sokat rendeltek belőle.
Hirdetés

A Tesla 3-ról 2015-ben, több mint két éve írtunk először, már akkor tudni lehetett, hogy a Elon Musk nagy dobásra készül, és egy olyan elektromos autót szeretne gyártani, ami a tömegeknek szól. Az autó bemutatója tavaly volt, ekkor pedig az derült ki, hogy a Tesla 3 első kereskedelmi forgalomba kerülő példánya legkorábban 2017 júliusában kerülhet le a gyártósorról. Ezt az időpontot idén februárban is megerősítette a vállalat. Elon Musk most pedig a Twitteren tette közzé, hogy a gyártás ebben a hónapban elkezdődik, és az első harminc autó július 28-án kerül tulajdonosához.

Az autóból rengeteg fogy, az első napon kígyózó sorokban álltak a vevők, egy hét alatt pedig 400 ezer példányra érkezett megrendelés. Mindezek alapján nem túl meglepő, hogy a rendelések teljesítése nem kevés időbe fog telni; ha nincsen fennakadás, és minden a tervek szerint megy, a gyártókapacitások akkor is hosszú hónapokra le vannak kötve. Aki ma rendel az autóból, az legkorábban 2018 második felében, de inkább az év utolsó hónapjaiban kaphatja csak meg autóját.

Augusztusban egyébként a tervek szerint 100 autó készül, szeptemberben 1500, decemberben pedig 20 ezer. A Tesla 3 35 ezer dollárba, azaz nagyjából 9,6 millió forintba kerül, hatótávolsága pedig 350 kilométer töltésenként.

Címkék