- 2017. augusztus 23., 19:30
A pletykák nagyobb része igaznak bizonyult; a Galaxy Note 8 remek mobil lett, viszont nagyon drága is.
Hirdetés

Habár a tavalyi Note 7 fiaskót követően egy darabig úgy nézett ki, hogy a Samsung teljesen felhagy a Note széria gyártásával, a felmérések szerint a felhasználók annyira hűségesek a típushoz, hogy a vállalat nem hagyhatta ki a ziccert, a sorozat folytatódik. A koreai vállalat márciusban mutatta be a Galaxy S8/S8+ mobilokat, ezek mellé érkezett meg a Note 8. Kicsit nagyobb, kicsit erősebb, és még toll is jár hozzá – röviden így foglalhatjuk össze azt, amit a telefonról tudni kell, de persze érdemes azért a részletekben is elmerülni. Mindezt mondjuk annak ellenére, hogy a telefonról korábban kiszivárgott információk nagy része végül igaznak bizonyult.

Dizájn fronton aligha okozott meglepetést a készülék, a várakozásoknak megfelelően a telefon szinte egy az egyben az S8 dizájnját viszi tovább: 18:9-es kijelzőt, szimmetrikus dizájnt és gombok nélküli előlapot kapunk, az ujjlenyomat-olvasó pedig továbbra is a hátlapon figyel. Persze a Note 8 nagyobb lett kicsit az S8+-nál is, így jelenleg ez a legnagyobb kijelzővel szerelt Samsung telefon. Hardveresen túl sok meglepetés nincsen: a kijelző 2960×1440 pixeles, a feladatokat pedig – piactól függően – Qualcomm Snapdragon 835 vagy Exynos 8895 processzor végzi el. A memória viszont 6 GB-ra hízott; erre főleg a multitasking és a kamera miatt volt szükség. A 162,5×74,8×8,6 mm-es és 195 grammos telefon természetesen az IP68-as szabvány szerint víz- és porálló.

Hardveresen a legnagyobb érdekesség talán az, hogy a szolgáltatófüggetlen modell két SIM-et lesz képes kezelni, a legnagyobb csalódás pedig az, hogy a nagyobb kijelző ellenére a telefonba az S8+-éhoz képest kisebb kapacitású, 3300 mAh-s akkumulátor került. A Samsung nem készült el a kijelző alá beépíthető ujjlenyomat-olvasóval sem, ezért a szenzor továbbra is hátul, a kamera mellett helyezkedik el; ha ez nem kényelmes, használhatjuk az íriszszkennert is helyette (meg persze az Androidban meglévő egyéb gyári megoldásokat is). Gombok nincsenek, de a Home funkciót a Note 8-nál is elérjük, ha a kijelző alsó részét középen „erősen” nyomjuk meg.

A mobilon az Android 7.1.1 fut, kiegészítve a Samsung-féle TouchWiz felülettel természetesen. Annak is az S Penre optimalizált változatával, amely egy csomó olyan trükköt tud, amivel a nyomásérzékeny, 4096 szint megkülönböztetésére képes és a kijelzőtől már 1,5 cm-re is működő stylus képességeit tudjuk kihasználni. Ezek közül a legérdekesebb talán az, hogy a kijelző feloldása nélkül is tudunk jegyzetelni, ráadásul elég sokat, 100 „oldalnyi” anyagot is akár. A TouchWiz csak a Note 8-ra jellemző trükkjei közül az S Penhez kapcsolódó helyi menüt és az alkalmazások összekapcsolásának lehetőségét érdemes mindenképpen kiemelni (utóbbi annyit tesz, hogy programokat párosíthatunk, amelyek aztán együtt indulnak el).

Az S Pen mellett a másik nagyon fontos fejlesztés a kamerát érinti, hiszen a koreai gyártó is átállt végre a dupla optikás rendszerre. És most már az is tudjuk, hogy mi a különbség a két 12 MP-es modul között: a másodlagos szenzor kétszeres optikai nagyítást kínál. A kamera érdekessége, hogy mindkét lencse rendelkezik optikai képstabilizátorral (a dupla kamerás rendszerek közözz a világon elsőként). A telefon a két kamerával egyszerre is tud fotózni, a képek összeollózásával pedig remek bokeh effekt érhető el; amikor pedig a zoomos objektívet használjuk, azt a pluszt kapjuk meg, hogy a készülék a környezetet is elmenti, ha később esetleg arra is kíváncsiak lennénk. De van mód arra is, hogy a rajzolás folyamatát teljes egészében rögzítsük, és azt később megosszuk másokkal.

A Samsung egész sor kiegészítőt is ad a Note 8 mellé: a csomagnak része természetesen az AKG füles, és a telefonhoz korlátozott ideig ajándékba jár a DeX dokkoló állomás is, amivel egy asztali gépet varázsolhatunk a készülékből. A Samsung Galaxy Note 8 forgalmazása szeptember 15-én kezdődik, de az előrendeléseket már most le lehet adni. Apró bökkenő, hogy a Galaxy Note 8 nemcsak a Samsung eddig legjobb telefonja, hanem egyben a legdrágább is: 334990 forintba kerül.

Címkék
Hozzászólások