- 2017. szeptember 6., 12:30
Eddig is tudtuk, hogy szerinte hiba túlságosan okos gépeket fejleszteni, de most újabb megerősítést kaptunk erre.
Hirdetés


some text

Nem kérdés, hogy a dél-afrikai származású Elon Musk napjaink egyik legmeghatározóbb figurája. PayPal, Tesla, SpaceX, Hyperloop, The Boring Company – hogy a nevéhez kapcsolódók közül csak azokat a vállalatokat említsük, amelyek a legismertebbek vagy a legnagyobb körülöttük a felhajtás. Nem véletlen, hogy a Forbes szerint Musk a világ legbefolyásosabb embereinek egyike, egy tavaly decemberi lista szerint a 21. helyen volt ebben a rangsorban. Mint minden zseninek, neki is vannak ugyanakkor érdekes nézetei és félelmei. Előbbi kategóriába tartozik, hogy szerinte majdnem biztos, hogy a mátrixban élünk, utóbbiba pedig az, hogy nem túlzottan szívleli a mesterséges intelligenciát.

Főleg ez utóbbinak elég gyakran hangot is ad; legutóbbi Twitter-üzenetében pedig egészen odáig merészkedett, hogy szerinte a mesterséges intelligencia (illetve a legjobb mesterséges intelligencia kifejlesztésére irányuló, országok közötti verseny) okozhatja a harmadik világháborút. Musk vélemény szerint az AI nagyobb veszélyt jelent a világra, mint Észak-Korea. Indoklása szerint nemcsak a túl előre gondolkodó rendszerek, hanem a túl óvatos rendszerek is problémásak, mert simán elképzelhető olyan forgatókönyv, amikor egy helyzet legjobb megoldásaként a mesterséges intelligencia a megelőző csapást hozza ki. Hogy van-e okunk félni, azt egyelőre nem tudjuk (óvatosnak lenni nem árt, de azért nem biztos, hogy a Terminátor filmekből kell kiindulni), az viszont biztos, hogy a mesterséges intelligencia a jövő nagy ígérete, és mint ilyen, minden szuperhatalom kiemelten foglalkozik vele.

Main Tags

Ezek is érdekelhetnek