- 2017. október 3., 15:30
A Sony megerősítette, hogy következő csúcsmodellje teljesen új dizájnt kap. Erre csak azt mondhatjuk: épp ideje volt.

A Sony néha egészen érthetetlen dolgokat művel, és alighanem a furcsa döntések (vagy a döntések furcsa elmaradása) is szerepet játszik abban, hogy a mobilos üzletág nem hasít úgy, ahogyan azt a fejesek szeretnék. A japán gyártó telefonjainak két nagy hibája volt sokáig: a dizájn elavult, és a kamerát sem sikerült úgy összehozni, ahogy kellett volna. Szerencsére a legfrissebb modelleknél a fényképező már többé-kevésbé rendben van, és most úgy tűnik, hogy végre a dizájnon is változtatnak a tervezők. A Sony mobilok formaterve – nem túlzás azt állítani, hogy – ősrégi, a szögletes forma és sík hátsó fedlap 2013 óta jellemzi az Xperiákat, azóta mindössze apróbb módosítások történtek. A készülékek így külsőre nem tudtak versenyezni az Apple és a Samsung termékeivel, részben ennek is lett az az eredménye, hogy a japán gyártó ott tart, ahol.

Egy interjúban rá is kérdeztek arra, hogy a Sony hogyan látja a helyzetet, és a vállalat Indiában tevékenykedő vezetője, Kenichiro Hibi elmondta, hogy változásra kell számítani. Hogy pontosan milyenek lesznek az új Xperiák, azt egyelőre nem tudjuk megmondani, de Hibi utalt arra, hogy mostanában a 18:9-es képarány és a keret nélküli megoldások a legkeresettebbek, ezért várható, hogy Sony is e két irány felé nyit majd. Hogy az új készülékek mikor érkeznek, azt egyelőre csak tippelni tudjuk: mivel a Sony rendszerint tavasszal és ősszel jelent be új modelleket, a következő frissítés a Mobile World Congressen lehet esedékes.

Címkék
Hozzászólások