- 2017. október 10., 11:00
A Western Digital új memóriakártyákat dob piacra, ezúttal olyanokat, amelyek a hideget és a forróságot is bírják.
Hirdetés

Az adattárolókat elsősorban járművekbe illetve ipari gépekbe szánja a vállalat, érthető okokból: extrém hőmérséklet mindkét területen gyakran elő szokott fordulni. A járműveknek és az ipari gépeknek egyszer fagypont alatti hőmérsékleten máskor extrém forróságban kell teljesítenie, így az elektronikus rendszert is olyan memóriakártyával kell bővíteni, amely bírja a strapát.

Négy új széria lesz, az autókba és drónokba az Automotive SD sorozat készül, az ipari felhasználók számára pedig az Industrial SD, Industrual microSD és Industrial XI típusokat szánja a SanDisk. Az Automotive SD és az Industrial XI kártyák tényleg (szinte) mindent kibírnak: -40 fokos hidegben épp úgy használhatók, mint 85 fokos melegben. A másik két típusnál hidegben egy kicsit jobban kell majd vigyázni, mert a limit -25 fok. A kártyák további érdekessége, hogy saját diagnosztikai chippel rendelkeznek, amelynek adatait a SanDisk saját szoftverével tudjuk kiolvasni. Ez olyasmi, mint a merevlemezeknél a S.M.A.R.T. technológia; segítségével a kártya meghibásodása előre jelezhető, így időben gondoskodhatunk a rajta lévő adatok biztonságba helyezéséről.

A kártyák tervezésekor a SanDisk mérnökei azért arra is odafigyeltek, hogy az írás és olvasás gyors legyen: a memóriakártyák ennek megfelelően írásnál legalább 50, olvasásnál pedig legalább 80 MB adatot tudnak megmozgatni másodpercenként, feltéve hogy jellemzően nagy fájlokkal dolgozunk. A memóriakártyák forgalmazása októberben kezdődik, így az árakat is a hónap vége felé lehet majd megtudni.

Címkék
Hozzászólások