- 2017. október 10., 14:00
A döntésben igazán csak az a meglepő, hogy a Microsoft valamiért ennyit várt vele.
Hirdetés

A Microsoft és a Nokia nagy reményekkel vágott neki a közös utazásnak, amikor 2011-ben bejelentették együttműködésüket a Windows Phone platform kapcsán. Az eredményt ismerjük: a Nokia eltűnt a süllyesztőben, a Windows piaci részesedése pedig a béka feneke alatt van, de az OS a szebb napokban sem nagyon tudott 10 százalék fölé kapaszkodni. Amikor már teljesen egyértelmű volt, hogy a platform sosem fog tudni megfelelni a várakozásoknak, a Microsoft kivásárolta a Nokiából a mobilos részleget, hogy életben tartsa – de a Windowst mobilon addigra leírták az emberek, és úgy tűnik, hogy ezen már nem is fog tudni változtatni semmi. Az OS a jövőben már nem kap új funkciókat, és nem lesz új hardver sem – vagyis a vállalat (végre) elengedi a Windows Mobile kezét.

Az információ egészen pontosan Joe Belfiorétól származik, aki azért felel, hogy a Windows termékek a megfelelő felhasználói élményt nyújtsák. Twitter üzenetében Belfiore elmondta, hogy a biztonsági frissítéseket ezután is elkészítik a fejlesztők – azt viszont nem tudni, hogy ez meddig lesz így.

A Windows mobil platformjának fő problémája az volt, hogy későn érkezett: mire a Microsoft elkészült vele, addigra az Android és az iOS már elég erős felhasználói bázissal rendelkezett, ezért a fejlesztők az erőforrásaikat úgy osztották el, hogy a Google és az Apple operációs rendszerét részesítették előnyben. Így a Windows Phone, később pedig a Windows Mobile alá sem készült annyi program, hogy a választék fel tudta volna venni a versenyt a rivális platformokkal; a kevés felhasználó miatt nem készült tehát elég app, viszont mivel nem volt app, nem jöttek a felhasználók.

A Microsoft kivonulása egy éve kezdődött meg, a vállalat akkor állította le az új hardverek fejlesztését. Viszont azt már régen látni, hogy a szoftverfejlesztő óriás stratégiát váltott: most az a cél, hogy a stratégiailag fontos alkalmazásokat elérhetővé tegyék a robotos operációs rendszer alatt is. Ennek megfelelően az Office, a Skype és a Cortana már régen elérhető Android alá, év vége előtt pedig érkezik az Edge mobil változata is.

Címkék