- 2018. január 10., 10:00
Gondoltad volna, hogy különféle betegségekre illetve különféle képességekre is lehet következtetni a szemmozgásod alapjá
Hirdetés

A RightEye nevű cég érdekes szoftver fejleszt: egy olyan programról van szó, amely a szemmozgás alapján a vizsgálat alanyáról elég sok érdekes információval tud szolgálni. Egy elég komplex rendszerről van szó, amelyhez a RightEye „csak” a szoftver fejleszti. A hozzá tartozó hardver egy közönséges PC, amelyet a Tobii kamerájával egészítettek ki, az adatbázist, amely alapján pedig a program dolgozik, különféle intézmények segítségével sikerült összeállítani. Az EyeQ lényege az, hogy egy gyors, pár perces teszt segítségével különféle betegségeket lehet szűrni, illetve az alany bizonyos képességeire is lehet következtetni. A szemmozgatás módjának vizsgálata alapján jelenleg 15 féle betegséget tud előre jelezni a rendszer, köztük a Parkinson- vagy a Huntington-kórt, illetve meg lehet állapítani azt is, ha valaki autista. Az egyes betegségekhez különböző tesztek tartoznak, de mindegyik gyorsan, mindössze pár perc alatt elvégezhető. Vannak olvasási gyakorlatok, de olyan szituációk is, amikor egy folyamatosan mozgó pontot kell követni a szemünkkel, vagy űrhajókat lelőni egyszerűen úgy, hogy rájuk pillantunk.

A betegségek előrejelzése is nagyon hasznos és izgalmas terület, de van még egy másik dolog is, amire a rendszer jó: lehet vele arra is következtetni, hogy valakinek milyen „rejtett” képességei vannak. A RightEye az Amerikai Baseball Liga (MLB) játékosait is diagnosztizálta már, és sikerült kapcsolatot találni a szemmozgás és a játékosok különféle képességei között. Ez azt jelenti, hogy akár már gyerekkorban meg lehet állapítani egy pár perces teszttel, hogy valakinek van-e tehetsége a játékhoz vagy nincs. Ez persze nem kőbe vésett ítélet, de ha további sportágakhoz is elér majd a rendszer, akkor arra mindenképpen jó lesz, hogy támpontot adjon mondjuk a szülőknek, hogy merre érdemes elindulniuk a gyerekeikkel.

Az EyeQ iskolákban is alkalmazható, mégpedig olvasási tesztekhez lehet használni, amiből kiderülhet, hogy ha egy gyermeknek olvasási nehézségei vannak, akkor az szervi alapú-e vagy inkább pszichés.

A startup elsősorban azért jött a CES-re, hogy a technológiát népszerűsítse, de bemutatkozott a következő generációs hardvere is, amely a Tobii kameráját már integráltan tartalmazza. Ezt februártól lehet majd megvásárolni, és a RightEye reméli, hogy az elődmodellnél is sikeresebb lesz: az első verziót már több mint 200 helyszínen használják világszerte.

Címkék
Hozzászólások