- 2018. február 5., 12:30
Valószínű, hogy a Huawei sem Barcelonában mutatja be csúcsmobiljait; inkább majd Párizsban, egy hónappal később.

Az utóbbi napokban egyre több olyan információ érkezik, amely alapján lassan kijelenthetjük, hogy az idei MWC a csúcstelefonok szempontjából nem lesz túl izgalmas. Jelen állás szerint csak a Samsung és a Nokia fogja Barcelonában lerántani a leplet két topmodelljéről, az LG ugyanis már pár hete, a Huawei pedig most a napokban jelezte, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben mégsem fog készülékeket bemutatni a kiállításon. A HTC-ről tavaly december óta sejtjük, hogy nem az MWC-re fókuszál, és a valószínű, hogy a Sony sem február végén szándékozik bejelenteni a legújabb Xperiákat.

Az LG-nél a halasztást azzal magyarázták, hogy a vállalat többé nem akar alkalmazkodni a versenytársak tempójához – a Huaweinél ugyanakkor hivatalos információ egyelőre nincsen. Igazából ha teljesen korrektek akarunk lenni, akkor a kínai vállalatnál soha senki nem mondta biztosra, hogy az MWC-n lesznek új telefonok, de mivel tavaly a P10 Barcelonában mutatkozott be, sokan biztosra vették, hogy a vállalat idén sem fog változtatni a menetrenden. Tegyük hozzá, hogy a Huawei korábban a P8-at és a P9-et sem az MWC-n leplezte le, tehát ez a várakozás nem volt éppen megalapozott. A Huawei mindenesetre elkezdte kézbesíteni a meghívókat egy március 27-i, Párizsban tartandó rendezvényre, ahol a termékvonal új zászlóshajóit fogja bemutatni. Noha konkrétan nincsen szó egyetlen típusról sem, nem nehéz arra gondolni, hogy a bemutatásra váró csúcskészülékek a P20 termékcsalád tagjai lesznek.

Teljesen biztosat viszont még nem mondhatunk – egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a Huawei február 25-én is tart sajtótájékoztatót Barcelonában, úgyhogy ha addig nem is, akkor már mindenképpen okosabbak leszünk. A Huawei P20 a vállalat talán legjobban várt okostelefonja, amely a szivárogtatások alapján Kirin 970-es rendszerchippel, 5,8-6 colos, 18:9-es képarányú kijelzővel, tripla objektíves fényképezővel és Android 8 operációs rendszerrel fog érkezni.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. május 22., 12:00
2015. szeptember 1., 13:00
2015. július 4., 12:00
2012. november 13., 12:00
2013. december 9., 13:00
Hozzászólások