- 2018. május 28., 09:00
Az iOS 12 megjelenése csak augusztus-szeptember folyamán esedékes, de már szivárognak az információk vele kapcsolatban.
Hirdetés

Most ráadásul egy nem is akármilyen hír látott napvilágot: az Apple állítólag a külső fejlesztők számára is lehetővé teszi, hogy használják az iPhone-ban lévő NFC-chipet. Ezt a chipet eddig – kevés kivételtől eltekintve – csak és kizárólag az Apple saját programjai használhatták, elsősorban azért, mert így az Apple saját fizetési platformja, az Apple Pay konkurencia nélkül, zavartalanul működhetett. Az Apple szempontjából a korlátozás érthető, de cseppet sem elegáns lépés volt, mégpedig azért, mert nemcsak a bankok és más fizetési megoldást nyújtó szolgáltatók nem használhatták a chipet, hanem szinte senki.

A platform megnyitása viszont végre azt jelenti, hogy – elvileg legalábbis – bárki szabadon fejleszthet olyan appot, ami használja az NFC-t; a jövőben az iPhone-ra is elérhetők lehetnek például a hazai, PayPass terminálon fizetést lehetővé tevő banki alkalmazások. De a Hilton szállodák egy részében a mobilt a szobakulcs helyett is lehet majd használni, és vannak olyan országok is, ahol a tömegközlekedésben is részt lehet venni egy NFC-s telefon segítségével. És persze ne feledjük, hogy NFC-vel egyes, WiFi/Bluetooth segítségével működő perifériák (például hangrendszerek) párosítása is egyszerűbb lehet.

Az Apple az információt nem erősítette meg, így részleteket sem tudunk; elképzelhető akár az is, hogy a platform megnyitása csak részleges lesz, és az Apple külön engedélye is kell majd ahhoz, hogy az NFC-t egy-egy szoftver használhassa. Az NFC-chip az iPhone 6-nan és az újabb modelleknek része.

Hozzászólások