- 2018. június 4., 11:00
Messze még a Galaxy S10 megjelenése, de már több érdekes pletyka is napvilágot látott a mobillal kapcsolatban.

Most például az, hogy a koreai gyártó ezzel a telefonnal fogja visszahozni az előlapra az ujjlenyomat-érzékelőt. A biometrikus azonosítást lehetővé tevő szenzor a Galaxy S7-ig az előlapon volt, aztán viszont a hatalmas kijelző miatt a vállalat a hátlapra költöztette. Ez sokaknak nem tetszett, és ráadásul már akkor pletykálták, hogy a Samsung keresi a módját annak, hogyan lehetne a kijelző alá rejteni a szenzort. A megoldás végül sem a Note 8-ban sem a Galaxy S9-ben nem kapott helyet, és valószínűleg a Note 9-ben sem lesz benne; így ha minden jól meg, akkor a Galaxy S10 lehet az első olyan Samsung mobil, amiben az OLED-panel alatt lévő szenzor fogja az ujjlenyomatot beolvasni.

A Samsungot korábban a Qualcommal hozták hírbe, mégpedig azért, mert az amerikai vállalat ultrahangos megoldása ígéretesnek tűnt – a gyakorlatban azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, további fejlesztésre szorult. A Samsung jelenleg is a Qualcomm felé kacsintgathat, hiszen a két vállalat több másik szálon is kötődik egymáshoz, de a koreai gyártó állítólag két másik megoldást is nézeget. Az egyiket a Synaptics szállítaná; a Synaptics a Vivóval közösen már mutatott be kijelző alatt lévő ujjlenyamat-olvasóval ellátott telefont, de az sem muzsikált túlságosan jól.

Hozzászólások