- 2018. június 6., 10:00
Az ASUS megújította csúcsgépét is, amelybe aztán tényleg minden meglévő fejlesztését beleépítette.
Hirdetés

A teljes nevén ASUS ZenBook Pro 15 with ScreenPad nevű kütyü, amelyet ASUS UX580-ként is ismerni, kívül kicsit, belül rengeteget fejlődött, és nem mellesleg kapott egy olyan újdonságot is, amelyet eddig kereskedelmi forgalomban kapható notebooknál még nem láttunk: tapipadja második kijelzőként szolgál. És ezt szó szerint kell érteni: a felület valójában nem más, mint egy 5,5 colos, Full HD felbontású IPS LCD-kijelző. Többféle üzemmódban lehet használni: az F6 megnyomása után választhatunk, hogy külön felületkén vagy kiterjesztett, második kijelzőként szeretnénk használni.

Előbbi esetben a kijelző külön egységkén viselkedik, és alkalmazások futhatnak rajta, amivel a nagy kijelzőn folytatott munkát könnyíthetjük meg. Kezelhetjük vele például a zenegyűjteményünket, irányíthatjuk vele a YouTube-ot vagy megnézhetjük rajta a naptárunkat. Illetve az ASUS a Microsofttal illetve az Adobe-val karöltve készített pár olyan appot is, amelyek a dokumentumok szerkesztését könnyítik meg; ennek a demónak elsősorban az volt a célja, hogy az ASUS megmutassa, hogy bárki tud programokat írni erre a kijelzőre.



Ha kiterjesztett kijelzőként használjuk a panelt, akkor az LCD olyan, mintha lenne egy második monitorunk; persze a kis méretből adódóan nem teljes értékű a felület, de arra kiváló, hogy mondjuk dokumentumok szerkesztése közben a chatablakot rajta keresztül használjuk. Persze ha nem kell, akkor az LCD-t ki is kapcsolhatjuk, és arra is van mód, hogy az egész tapipadot aludni küldjük. Bármennyire is jó ötlet azonban a második LCD (bizonyos esetekben tényleg hasznos lehet a dolog), érdemes azért megfontolni, hogy mikor használjuk, mert ha bekapcsoljuk, akkor a ZenBook Pro (UX580) egyébként 10 órás üzemideje rögtön 6 órára csökken.

A gép felépítése a gyártótól megszokott irányt képviseli, mind a minőség mind a formavilág tekintetében. Kijelzőjét nagyon vékony, mindössze 7,3 mm-es keret veszi körül. Az LCD azonban nemcsak azért érdekes, hanem azért is, mert 4K-s felbontást kínál, illetve azért is, mert az ASUS úgy csomagolja a gépet, hogy a színhelyesség kiváló (az átlagos deltaE 2-nél kisebb). A ZenBook Pro (UX580) jelenti a csúcsot, ezért nem meglepő, hogy az ASUS felhozatalában egyelőre ez az egyetlen gép, amelyet nemcsak Core i5 és Core i7,hanem akár Core i9 CPU-val is lehet rendelni. A RAM mérete 16 GB lehet, az integrált grafikus egység mellé pedig NVIDIA GeForce GTX 1050 Ti-t is kérhetünk. A színhelyes kijelző és a nagy teljesítmény miatt nem meglepő, hogy a vállalat elsősorban profiknak ajánlja a gépet. Illetve az ASUS gépe természetesen kezeli a gyártó külső videokártyáit is, Thunderbolt csatlakozón keresztül. A TB csatlakozók USB-C foglalatot kaptak, és USB-ként is tudnak működni, tölteni szerencsére nem rajtuk keresztül kell a gépet. Az USB-C portok mellé két darab USB 3.1-es csatlakozó is várja a perifériákat. A biztonságról ujjlenyomat-olvasó gondoskodik.

A hardver, főleg a 15 colos kijelző, ismeretében nem meglepő, hogy a ZenBook Pro 15 nehéz; 18,9 mm-es vastagságához 1,88 kg-os tömeg tartozik.

A gép elérhetőségével kapcsolatban még nincsenek pontos adatok, sem az ára sem várható megjelenési időpontja nem ismert. Az ASUS távolabbi terveiben szerepel, hogy a gépnek lesz olyan verziója is, amelynek hagyományos tapipadja lesz; az UX480 14 colos verzióban érkezik, legfeljebb Core i7 CPU-val lehet majd kérni, ujjlenyomat-olvasója pedig nem lesz.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2012. december 12., 13:36
2015. november 19., 12:00
2012. november 30., 15:22
2015. június 30., 13:00
2012. november 23., 12:00
Hozzászólások