- 2018. július 5., 11:00
De így sem teljesen biztos, hogy a cég megmenekül; az utóbbi hónapok hatásait ugyanis még sokáig nyögheti a vállalat.

A ZTE május elején jelentette be, hogy minden kereskedelmi tevékenységét szünetelteti, mivel az akkor életbe lépő amerikai exporttilalom miatt megszűnt az alkatrészek folyamatos ellátása, ami a gyártás kényszerű leállítását vonta maga után. A ZTE-vel szemben az amerikai kormány azért alkalmazta a drasztikus lépést, mert a kínai gyártó megszegte az Iránnal szembeni embargót. A tilalom érvénybe lépését követően a ZTE jövője elsősorban azért vált kétségessé, mert a gyártó termékei 30 százalékban amerikai alkatrészeket használtak, de nyilván nem tett volna jót az sem, hogy a cég számára gyakorlatilag az Android is elérhetetlenné vált.

Pár nappal később ugyanakkor, egy Trump és Xi Jinping kínai elnök közötti beszélgetést követően az USA elnöke maga utasította a Kereskedelmi Minisztériumot, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a ZTE tovább tudja folytatni a működését. Sajnos nem derült ki, hogy pontosan mi áll a nagy fordulat hátterében, az viszont biztosra vehető, hogy Trump szíve nem merő jótékonykodásból lágyult meg. Az biztos, hogy a tilalom feloldásának feltétele volt egy 1 milliárd dolláros büntetés befizetése valamint az is, hogy a ZTE teljes vezetése cserélődjék.

Ez pedig megtörtént, így a ZTE – egyelőre csak próbaidősen – újból vásárolhat amerikai alkatrészeket. Ezzel együtt is kérdéses ugyanakkor, hogy a vállalat hogyan boldogul majd, mert két hónapnyi szünetet követően kellene most gyorsan gatyába rázni a működést; ez pedig nem lesz egyszerű, mert a ZTE-vel szemben nemcsak a beszállítók, hanem a forgalmazók és a vásárlók is elveszíthették a bizalmukat.

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. augusztus 22., 08:00
2015. november 19., 12:00
2012. június 18., 12:00
2015. július 13., 09:00
2012. augusztus 14., 12:00
Hozzászólások