- 2018. augusztus 31., 11:00
A koreai gyártó nem túl meglepő módon a 8K-s világot is QLED-del képzeli el; a tévék hamarosan a boltokba kerülnek.
Hirdetés

A Samsungnak a QLED technológia eddig nem igazán jött be; nincs vele különösebb gond, azonban az LCD-k legnagyobb hátrányát, a válaszidőből illetve a rossz feketéből adódó gyengeségeket nem lehet vele kiküszöbölni, ezért a legjobb minőségre vágyó felhasználók inkább az OLED-technológia felé fordultak. Ez meglátszik az eladási adatokon is, a Samsung a prémium szegmensben visszacsúszott az LG mögé a második helyre. A Samsung érthetően keresi, hogy miként tudna kikecmeregni ebből a számára szokatlan helyzetből, és nagyon úgy tűnik, hogy a válasz jelen esetben az előre menekülés lesz: a 8K-s QLED-tévék ugyanis hamarosan megvásárolhatók lesznek. A Samsung a Sharp mellett a második gyártó lesz, amely ekkora felbontású tévét – illetve tévéket – dob piacra.

Fontos, hogy a Samsung nem prototípusokat, hanem kereskedelmi forgalomba szánt modelleket leplezett le: a Q900R széria tagjai 65, 75 és 82 colos képátlóval rendelkeznek. Nyilván a tévék nem lesznek olcsók, és egyelőre a Samsung sem számít arra, hogy több milliót értékesít majd belőlük: a legkisebb verzió ára 5000 euró lesz, a két nagyobb típusért pedig 7 illetve 15 ezer eurót kell majd fizetni.

A QLED technológiának hála a tévék kiváló színeket produkálnak (mindhárom modell képes a DCI-P3 színteret teljesen lefedni), és nagyon nagy, 4000 nites fényerővel rendelkeznek, emellett pedig természetesen támogatják a HDR10+ technológiát is. A Samsung új képfeldolgozó egységet is fejlesztett, amely mesterséges intelligencia segítéségével igyekszik az alacsonyabb felbontású anyagokat minél jobb minőségben felskálázni.

Címkék
Hozzászólások