- 2018. október 19., 10:00
A sportolók majd a versenyeken mutatják meg, mint tudnak, a tech cégek viszont már az olimpia előtt.
Hirdetés

Tokió 2020-ban olimpiát rendez; az ország nagyon készül arra, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Rengeteg olyan projekt fut, amely az idelátogatók valamint a rendezvény biztonságát szavatolhatják, és persze amelyek megelőzhetik a különféle visszaéléseket. Az egyik legnagyobb káosz mindig a jegyekkel szokott lenni, következő generációs beléptető rendszert ezért több cég is fejleszt.

Ezek fontos tulajdonsága, hogy a ma használatos dokumentumokat váltanák ki; ennek pedig több előnye is van – illetve lehet. Az egyik nyilvánvaló módon az, hogy az igazolványt el lehet felejteni, nem kell magunkkal vinni többé ahhoz, hogy igazolni tudjuk magunkat. Külföldön ez nem hátrány, hiszen az irat így a szoba széfjében maradhat. Azonban a rendszer nagyobb biztonságot is nyújthat, mivel a felhőben lévő adatok alapján működik – vagyis kizárja a hamis igazolványok használatának lehetőségét is. A harmadik előny a sebesség, a negyedik pedig a széles körű használhatóság. Ha az azonosítási rendszert összekötik más szolgáltatók platformjaival, mondjuk a bankokéval, akkor például fizetni is lehet majd a kártya és pénz nélkül.

Az NEC főleg a beléptető rendszerekre koncentrál, amelyek az olimpia ideje alatt használnának majd, és később, a tapasztalatok kiértékelését követően vetnék majd be szélesebb körben. Az NEC a jelenlegi elképzelés alapján fülkében működő, arcfelismerést használó megoldásban gondolkodik. Ez a sebességen nem segít majd, viszont az azonosítás biztonsága javulhat – és a rendszer ki fogja tudni küszöbölni a fáradtságból vagy másból eredő emberi hibákat.

Az arcfelismerés egyre jobban elfogadott technológia lesz: ma már nem csak telefonokat lehet feloldani segítségével, vannak olyan repülőterek is, ahol az utasfelvételre is használják. Igaz, csak kísérleti jelleggel, de már ez is jól mutatja, hogy a vállalatok nem idegenkednek többé a használatától.

Címkék
Hozzászólások