- 2018. október 25., 16:00
Az iOS 12-t használó telefonoknál állítólag már nem működik az FBI kütyüje.
Hirdetés

Az Apple és az FBI jó darabig vitatkoztak azon, hogy az almás vállalatnak fel kellene-e oldania egy olyan telefont, amelyen a feltételezések szerint a vádlottra nézve terhelő bizonyítékok vannak. Az Apple nem állt kötélnek, azonban készült egy kütyü, amely képes volt megkerülni a lezáró képernyőnél alkalmazott, a próbálkozások számát korlátozó rutint, és így egyszerű próbálgatással feltörni a készüléket. Ezt nemcsak az FBI használta, hanem a világ számos más pontján is bevetették a hatósági szervek. Mostantól viszont semmire sem fognak menni vele: az iOS legutóbbi frissítését követően ugyanis a 15 ezer dollárba kerülő GrayKey trükkje nem működik többé.

Az eszköz pontos működési elvét a gyártó természetesen nem tette közzé, és nyilván az Apple sem mondta meg, hogyan érte el azt, hogy a készülékei újra feltörhetetlenné váljanak. Szakértők viszont arra tippelnek, hogy az újonnan bevezetett „USB Restricted Mode” a titok nyitja (illetve ez esetben zárja), amely a telefon lezárását követő 1 óra elteltével teljesen kikapcsolja a Lightning portot, amely semmilyen kommunikációra nem alkalmas addig, amíg a mobilt újra fel nem oldják.

Az Apple ezzel a lépéssel megint egy kis előnyre tett szert, ami a felhasználói adatok védelme szempontjából fontos. De szinte teljesen biztos, hogy hamarosan felbukkan majd egy új eszköz vagy módszer, amely megint lehetővé teszi az almás mobilok kinyitását. Társadalmi szinten pedig ez is fontos.

Címkék
Hozzászólások