- 2018. november 23., 09:00
Az elmúlt években a Huawei nem semmi fejlődési pályát tudhat maga mögött, már csak egy lépés van hátra.
Hirdetés

Ez a lépés pedig az okostelefonok piacán az első hely megszerzése; a Samsung évek óta kirobbanthatatlan innen, de a Huaweinek tényleg komoly esélye van arra, hogy néhány éven belül beérje koreai riválisát. A vállalat elnöke, Richard Yu már többször hangoztatta, hogy a cél az első hely megszerzése, most pedig a CNBC-nek azt is elmondta, hogy erre akár már 2020-ban lát esélyt. Ehhez persze az kell, hogy idén és 2019-ben még jobban megközelítse a kínai gyártó a Samsungot, de ha ez elmúlt évek trendjeit nézzük, akkor ezzel aligha lesz probléma.

Azt, hogy a Huaweinek tényleg van esélye megszorongatni legnagyobb riválisát, kiválóan jelzi, hogy az elmúlt években a vállalat már nemcsak követi a trendeket, hanem sokszor diktálja is. A fényképezőgépeknél például a Huawei használt először kettő, majd három objektívet, és a gyártó a mesterséges intelligencia alkalmazásával is az élen jár.

Készülékei kiválóak, ha van terület, ahol a vállalatnak fejlődnie kell, akkor az a marketing; a Samsung ugyanis amellett, hogy nagyon jó készülékeket gyárt, sikerét főleg annak köszönheti, hogy rengeteg pénzt költ el reklámokra is.

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2012. augusztus 23., 12:00
2014. május 22., 12:00
Hozzászólások