- 2019. január 9., 16:00
A legnagyobb verzió 98 colos, arra a Samsung sem számít, hogy ezt a változatot ezrével viszik majd a népek.
Hirdetés

Természetesen a Samsung sem akar kimaradni a jóból, ezért a 2019-es tévé kínálatban 8K-s modelljei is vannak, amelyek nyilván a prémium tévéknél megszokott QLED technológiára építkeznek. A koreai gyártó ötféle méretben gyártja majd a Q900-as sorozat modelljeit: a legkisebb változat 65 colos, a legnagyobb pedig 98 colos lesz. E két méret között 75, 82 és 85 col közül lehet választani, lakásméret és a pénztárca vastagságától függően. Noha árak még nincsenek, valószínű, hogy a 98 colos típus ára 20-30 ezer dollár közé várható.

A tévéket egyelőre csak azoknak ajánljuk, akik villogni szeretnének azzal, hogy nekik már a 4K is lejárt lemez – 8K-s tartalom ugyanis nincs, és nem is igazán számíthatunk arra, hogy a helyzet pár éven belül jelentősen megváltozik. Már sokszor leírtuk, hogy a jövő évi olimpia lesz az első, ahonnan jelentős mennyiségű 8K-s tartalom várható, az pedig még másfél év. A tévé addig is igyekszik mindent megtenni, az alacsonyabb felbontású tartalmakból mesterséges intelligencia segítségével csinál 8K-s verziót, de tudjuk, hogy az ilyesfajta átméretezés legfeljebb egy lépcsőt tud áthidalni úgy, hogy a végeredmény megfeleljen az elvárásoknak. Ergó arra senki se számítson, hogy egy Full HD felbontású tartalom majd éppen olyan gyönyörű lesz rajta, mint egy natív 8K-s adás.

A forgalmazással kapcsolatos részleteket (várható elérhetőség, árak) a Samsung későbbre ígért.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2010. október 15., 18:00
2010. április 26., 08:00
Hozzászólások