- 2019. február 4., 17:00
Nem kizárt, hogy az Európai Bizottság úgy dönt, hogy a Huawei nem indulhat a kontinens 5G-s tenderein.
Hirdetés

A Reauters értesülései szerint az Európai Unió komolyan mérlegeli annak lehetőségét, hogy a Huaweit, biztonsági kockázatokra hivatkozva, teljesen kizárja a kontinensen ebben valamint a következő évben kiírásra kerülő tenderekből. Az iparági szereplőket tömörítő, és egyébként a barcelonai Mobile World Congresst is szervező GSMA már figyelmeztette tagjait arra, hogy a tiltásnak komoly esélye van; a szervezet egyben aggodalmának is hangot adott, amely szerint a lépés az 5G-s hálózatok kiépítését akár évekkel is eltolhatja.

Döntés még nincsen, azonban a Huawei esélyei nem a legjobbak, ha abból indulunk ki, hogy az USA és néhány távol-keleti ország már részleges vagy teljes tiltást hirdetett meg a kínai gyártó termékeivel kapcsolatban. Konkrét bizonyítékot az USA hatóságai még mindig nem mutattak be, azonban Amerika a jelek szerint mégis képes úgy mozgatni a szálakat, hogy – vélhetően – politikai érdekből ellehetetlenítse a Huaweit. Eközben a vállalat továbbra is kategorikusan elutasítja azokat a vádakat, amely szerint a kínai kormánnyal összejátszva, információszerzés céljából, hátsó ajtókat építene a termékeibe.

Ha az EU-s tenderek úgy, ahogy vannak, kiesnek, akkor az komoly érvágást jelent majd a kínai gyártó számára (attól persze nem kell félni, hogy a vállalat csődbe megy), és szinte biztos, hogy azzal jár majd, hogy fel kell adnia jelenlegi vezető pozícióját a mobil infrastruktúrához kapcsolódó piacon.

Ezek is érdekelhetnek

2014. május 22., 12:00
2015. szeptember 1., 13:00
2015. július 4., 12:00
2012. november 13., 12:00
2013. december 9., 13:00
Hozzászólások