- 2019. június 11., 12:00
A Huawei saját rendszerét futtató készülékek sorsa egyelőre ismeretlen.

Belső források szerint a Huawei legyártott 1 millió olyan okostelefont, amelyre már a saját fejlesztésű operációs rendszere került. Az OS-t a telefonokon HongMeng OS-nek hívják, a feltételezések szerint ugyanis a kínai vállalat a hazai piacon ezt a nevet használja majd, míg a nemzetközi porondon Ark OS lesz a rendszer neve – bár a legújabb pletykák szerint szóba került az Oak OS is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mobilok kereskedelmi forgalomba kerülnek-e vagy csak tesztről van szó (tegyük hozzá, hogy ez utóbbi esetben egy nagyon drága tesztről).

A HongMeng/Ark OS-sel kapcsolatban Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője elmondta, hogy a tervek szerint a rendszer a következő generációváltás egyikénél, tehát ősszel vagy jövő tavasszal fog megjelenni, és hamarosan nemcsak telefonokra, hanem tabletekre, tévékre, számítógépekre, viselhető kütyükre és autókra is elérhető lesz.

Hozzászólások