Skip to main content

Már a Microsoft is azt mutogatja, hogyan telepítsd a Windows 11-et nem támogatott hardverre

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az emberek még mindig nem váltanak Windows 11-re, így nem meglepő, hogy a Microsoft is egyre elszántabbá válik.
Hirdetés

A jelenlegi menetrend szerint a Windows 10 terméktámogatása 2025. október 14-én lejár, ezt követően az operációs rendszerhez sem új funkciók, sem biztonsági frissítések nem érkeznek többé. Tekintve, hogy az operációs rendszer majd’ 10 éves, ebben igazából semmi meglepő nincsen – a probléma az, hogy a Windows 10 utódját, a 2021-ben megjelent Windows 11-et rengeteg régebbi PC-re hivatalosan nem lehet telepíteni, mivel a rendszerkövetelmények között a TPM chip is szerepel, az Intel processzorok közül pedig csak a 2017-ben vagy később, az AMD processzorok közül pedig csak a 2018-ban vagy később megjelent típusok támogatottak.

Ezek a feltételek viszont nem a teljesítmény miatt fontosak: ha van elég RAM a gépben, akkor a Windows 11 kényelmesen elfut akár egy 10-12 éves PC-n is. A korlátozásokat ebből adódóan kis ügyeskedéssel meg lehet kerülni – hogy hogyan, arra vonatkozóan rengeteg leírás kering a neten. Az érdekesség az, hogy egy leírás a Microsoft honlapján is megjelent, vagyis maga a redmondi gyártó mutatja meg, hogyan lehet az általa felhúzott védelmi vonalat megkerülni. Minden bizonnyal azért került sor erre az elkeseredettnek tűnő lépésre, mert most már teljesen egyértelmű, hogy a Windows 11 a Windows nem fogja tudni határidőre átvenni a Windows 10 helyét – előbbi piaci részesedése 35 százalékos, utóbbi pedig még mindig 62 százalékon áll. Amit a Microsoft mindenképpen el szeretne kerülni, az az, hogy a felhasználók a terméktámogatás lejártakor valamilyen Linux disztribúcióra váltsanak.

A leírás segítségével a felhasználók telepíthetik a Windows 11-et nem támogatott hardverre is – a telepítés előtt viszont nyugtázni kell, hogy a nem kompatibilis hardver miatt a rendszer nem támogatott, és nem jogosult a frissítésekre. Noha a leírás nem részletezi, hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban, minden bizonnyal csak arról van szó, hogy a jövőben érkezhetnek olyan frissítések, amit a régi hardver valóban nem támogat – a Microsoft pedig egyszerűen csak levédi magát arra az esetre, ha ilyenkor a felhasználó reklamálna.

A Microsoft leírásának további előnye, hogy abban az esetben, ha a felhasználó a telepítést követően meggondolná magát, azt is megmutatja, hogyan lehet visszaváltani a Windows 10-re – fontos azonban, hogy az a lehetőség csak a telepítést követő 10 napig elérhető.