Skip to main content

Nemcsak notebookot, hanem asztali PC-t is épít a Microsoft az RTX Spark köré

FacebookFacebookFacebookFacebook
Viszont a kütyü célcsoportját nem a nagyközönség, hanem a fejlesztők jelentik majd.

Hirdetés

Surface RTX Spark Dev Box lesz az apróság neve, és pontosan arra az analógiára készül, mint amire az Nvidia-féle DGX Spark, valamint az AMD Ryzen AI Halo is. A probléma utóbbi kettővel az, hogy az Nvidia gépe csak és kizárólag, az AMD gépe pedig elsődlegesen Linuxot futtat – így a Microsoftnak szinte kötelező építenie egy ilyen gépet, hogy magához tudja vonzani vele a fejlesztőket.

Tekintettel arra, hogy az Nvidia RTX Spark a mesterséges intelligencia feladatokban erős, és mindenképpen az AI miatt jelenthet nagy dobást, a Microsoft nemcsak a Windows 11-et telepíti majd előre, hanem egy sor olyan fejlesztőeszköz is felkerül a gépre, amivel AI szolgáltatásokat lehet készíteni.

A teljes specifikáció még nem ismert, de a főbb pontok adottak: az RTX Spark mellé akár 128 GB RAM is kerülhet, a csatlakozási lehetőségeket pedig két darab USB-C és egy darab USB-A, valamint HDMI és Ethernet biztosítják majd.

Pontos megjelenési időpont és ár még nincsen; előbbivel kapcsolatban azért annyi támpontunk van, hogy mivel az Nvidia nagy mennyiségben csak az utolsó negyedévben fogja tudni szállítani az RTX Spark chipeket, őszi premier valószínűsíthető. Azt biztosra vehetjük, hogy a Microsoft – ha már ennyire összeborult a két vállalat – az elsők között fog kapni az új APU-ból.