- 2012. október 2., 09:56
Az LCD-55LSR3 prototípusa tavaly a CEATEC-en mutatkozott be, a tévé idén júniusban pedig forgalomba is került.

Az LCD-55LSR3 prototípusa tavaly a CEATEC-en mutatkozott be, a tévé idén júniusban pedig forgalomba is került.

A Mitsubishi természetesen sokat javított a tavaly októberben még nem túl meggyőző képminőséget nyújtó rendszeren, amelynek alapvető működési módja viszont nem változott: bár a név azt sugallja, valójában nem lézertévéről van szó, hanem egy olyan LCD-ről, amelynek háttérvilágítását részben lézer fénye adja. Az RGB rendszerű háttérvilágítás vörös komponenséről van szó, a zöld és a kék viszont fény viszont továbbra is LED-ekből származik, aminek több oka is van. Az egyik az, hogy egy háromféle színű lézert tartalmazó tévét csak sokkal vastagabbra lehetett volna megépíteni, de nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a zöld fényt kibocsátó lézer előállítása nagyon drága, haszna pedig kicsi, mert az elérhető képminőségbeli javulást a felhasználók többsége észre sem veszi. Nem hivatalos verzió, de szinte biztos, hogy a fogyasztás is szerepet játszhatott: az 55 colos LSR3-as ugyanis 200 watt körül eszik, ami egy LCD-vel összevetve elég soknak mondható.

A kombinált fényforrás azonban még így is a szokásosnál jóval nagyobb, az sRGB színtér 129 százalékának megfelelő színtér lefedésére képes, de elsősorban nyilván a vörös árnyalatok felé tolja ki a rendszer a határokat. Bár a kiállított példányok képe szép volt, véleményünk szerint határozottan érezhető, hogy a kép kicsit mindenhol vörösebb a kelleténél – és ez még azzal együtt is igaz, hogy a tavalyi modellel összehasonlítva az elszíneződés ezúttal sokkal jelentéktelenebb volt.

Ez mondjuk egyelőre nem a mi problémánk, mert a tévét a gyártó csak Japánban forgalmazza, és ez valószínűleg egy ideig még nem is fog megváltozni. Az LCD-55LSR3 ára egyébként 3500 dollárnak, azaz kb. 700 ezer forintnak megfelelő jen, ami az 55 colos képátlót is figyelembe véve nem tűnik olyan soknak.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. március 27., 08:00
2019. november 14., 06:00
2019. október 28., 08:00
2019. szeptember 4., 20:00
Hozzászólások