Az egyelőre simán csak Haptic Trigger (haptikus ravasz) néven futó prototípus három olyan gombot tartalmaz, amelyek haptikus erő visszacsatolásra képesek: a kontroller érdekessége, hogy változtatni tudja a gombok benyomásához szükséges erő mennyiségét, ráadásul nagyon gyorsan.
Ahhoz, hogy használni tudjuk, marokra kell fogni, hogy a gombok a középső-, a mutató- és a hüvelykujj alá essenek. A kütyü megfelelő programozással szinte bármilyen mozdulat során keletkező energiákat képes pontosan visszaadni: amint az a videón is látszik, egy mustárosflakont, egy permetezőt, egy csípőfogót tudtunk kipróbálni használat közben, végül pedig egy kólásdobozt nyomtunk össze.
Ami viszont nem, vagy legalábbis nem jól látszik a filmen, az az, hogy az adott feladat során mindig más és más reakciókkal szembesültünk: a „zárt mustáros flakont” például nehezebb volt összenyomni, a drót elvágásakor pedig egy darabig mind nagyobb és nagyobb erő kifejtésére volt szükség, míg a drót elpattanásakor, a fogó „összeesését” imitálva, lényegében erőhatás nélkül tudtuk összezárni a markunkat. A legmókásabb viszont a kólásdoboz összenyomása volt, csukott szemmel talán még el is hittük volna, hogy valóban egy dobozt adtak a kezünkbe, a jellegzetes, pattogó-gyűrődő érzést sikerült annyira jól leprogramozni.
Ez a termék is egyelőre csak prototípus, de 2016-ban, ha minden jól megy, piacra kerülhet. Egyelőre két célcsoport lebeg a fejlesztők szeme előtt: egy átlagos pontosságú, de cserébe olcsóbb változatot szeretnének megjelentetni a játékosok számára, valamint egy precízebb verziót, amit viszont profiknak, mégpedig orvosoknak szánnak, a távolsági operációk megkönnyítéséhez.