- 2011. január 6., 17:52
A Sony elhintette, készül a PS Phone és a tablet, de azért 27 új tévé és 3D-s kamerák bejelentésére is sor került.

A Sony elhintette, készül a PS Phone és a tablet, de azért 27 új tévé és 3D-s kamerák bejelentésére is sor került.

A Sony teljesen átalakította a standját, eltűnt a korábbi években megszokott körszínház, és helyét a CEATEC-en is felállított, gigantikus, 867 colos 3D LED fal foglalta el. A bemutató egy impozáns 3D demóval kezdődött, persze csak azért, nehogy valakinek kétségei legyenek affelől, hogy a Sony melyik területre helyezi a hangsúlyt 2011-ben. (És egy kis ízelítőt is láttunk a Green Hornet című filmből is, ami az USA-ban januárban érkezik a mozikba – természetesen 3D-ben.)

A sajtótájékoztatót ezúttal is Sir Howard Stringer vezette, aki egy éles váltással rögtön áttért az okostévék kérdésére. Stringer márciusra csak az USA-ban 50 millió olyan eszközt vár az otthonokba, ami internetképes. Tévék, PS3, Blu-ray. Minden kapcsolódik. Mintha már hallottuk volna ezt ma, nem is egyszer. Hiába, ez a hátránya annak, ha a Sony mindig a sajtónap végén tartja a sajtótájékoztatóját.

Vissza a 3D-re: a 3D tévék, 3D Blu-rayek és a PS3 mellé jön a 3D kamkorder és a 3D Bloggie, valamint egy 3D VAIO notebook is. (Meg persze az IFA-n már látott profi projektor.) És egy csomó film is, a Sony Picturestől.

Idén indul továbbá a 3max 3D-s filmcsatorna is, a Sony, az IMAX és a Discovery közös gyermeke – a start valamikor a következő hónapokban várható.

Ezután egy kis ízelítőt kaptunk abból, hogy a Sony milyen projekteken dolgozik. Közösen a RealD-vel fejlesztve készül egy nagyon érdekes, egyelőre csak 3D head display néven futó personal display (szemüvegbe épített kijelző), ami mindkét szem számára HD képet vetít, 3D-ben tökéletesen crosstalk nélkül.

Emellett a Sony fejleszt egy 10,1 colos 3D-s hordozható lejátszót, amit szemüveg nélkül lehet nézni, de van már szemüveg nélkül nézhető 46 és 56 colos 3D prototípus, sőt, egy 24,5 colos, szintén szemüveg nélkül nézhető, 3D OLED is.


A Sony számára úgy látszik, hogy az okostévé lesz a meghatározó 2011-ben, mert már másodszor kerül a sajtótájékoztatón az okostévé platform a 3D elé. Az USA-ban havi szinten 180 millió olyan felhasználó van, aki legalább egy videót megnéz online – egyelőre a PC-n, de a Sony reményei szerint a felhasználók átszoknak majd a tévére. Ez persze logikus is lenne. A koncepció mögé egy szlogent is társított a Sony: Television Redefined. A Sony Stringer szerint agresszív és lelkes harcosa lesz a tévézési szokások átalakításának, de azért persze úgy, hogy a felhasználókra is odafigyel majd a vállalat. A terv: a Sony most finoman szólva sem a piacvezető pozícióért harcol, 2013-ra viszont a márka ismét az USA első számú brandje szeretne lenni a szórakoztatóelektronikának. A cél tavaly is valami hasonló volt de akkor a 3D hátán szeretett volna visszakapaszkodni a japán vállalat az élvonalba.

2011-ben 27 új BRAVIA modell érkezik, többségük Monolithic designnal, néhány típusra pedig „törhetetlen” Gorilla Glass előlap is kerül, amit a kisgyermekes családok tudnak igazán értékelni. Lesz Google TV is, a Qriocityre pedig érkezik a Time Warner Cable összes sorozata (ez exkluzív is lesz).

A csúcsmodell a KDL-55HX929 lesz, ami dinamikus oldalsó LED-es megvilágítást kap (ebből arra következtetünk, hogy idén hátsó LED-es tévéje nem is lesz a Sonynak), 3D-t is tud majd és egy sor online tartalomhoz kap hozzáférést.

Jövő hónaptól elérhető az EX620-as széria, a Sony ebből szeretné a legtöbbet eladni, ez egy jó ár/érték arányú tévé, oldalsó LED-es háttérvilágítással, vékony kialakítással és internetes extrákkal. A csúcs Blu-ray lejátszóba, a BDP-S780-ba Wi-Fi, DLNA és Skype kerül, a VAIO F Series notebook pedig 3D-s lesz, 2D-3D konverziós lehetőséggel. A notiba Intel Core i7 CPU kerül, és 1700 dollár körül áron érkezik, pár hónapon belül.

De a 3D itt nem áll meg, a Sony szerint a vásárolóknak az kell, hogy saját 3D-s tartalmakat készíthessenek. A tévék és Blu-ray lejátszók mellett így a Sony piacra dobja új 3D-s kameráját, két objektívvel, két CMOS érzékelővel, két képfeldolgozó egységgel és 10×-es zoommal.

Meg tudtunk nézni egy felvételt is, ami a kamerával készült, és meg kell, hogy mondjuk, a felvétel egészen jó térhatást adott vissza. Áprilisban érkezik, 1500 dolláros áron. A 3D azonban már 250 dollártól is elérhető hamarosan, aki bulikamerára vágyik, annak itt a Sony 3D Bloggie is, ami vagy Full HD 2D vagy HD 3D streamet tud rögzíteni.

Végül egy vendégelőadő a Sony Ericssontól: Kaz Hirai utalt rá, hogy dolgoznak táblagépen és a PlayStation Phone-on, de hivatalosan ezek egyelőre csak fejlesztési koncepciók.

A konkrét termékek közül egyelőre az XPERIA Arc van itt, ami szupervékony, és a Sony Ericssontól egyáltalán nem természetes módon a legújabb Androiddal érkezik. 4,2 colos kijelzője mellett a legnagyobb érdekessége az, hogy a tévéknél megismert BRAVIA Engine mobil változata is megtalálható benne, ami a filmnézés közbeni képminőséget javítja. A telefon bevezetése globálisan a Q1 folyamán történik majd meg.

Hozzászólások