- 2014. január 9., 22:29
A tervek szerint 2014 őszén veszi kezdetét a FIA Formula E bajnoksága. A Spark-Renault bemutatta autóját.

A tervek szerint 2014 őszén veszi kezdetét a FIA Formula E bajnoksága. A Spark-Renault bemutatta autóját.

A premierre azért Las Vegasban, a CES-sel egybekötve került sor, mert az autó fejlesztésében az istálló egyik legfontosabb partnere a Qualcomm. Bár a vállalatot sokan csak az okostelefonokba szánt rendszerchipjeiről ismerik, a Qualcomm valójában rengeteg alternatív területen is tevékenykedi, és az autóiparban sem számít friss versenyzőnek. Jelenleg a Formula E sorozatban induló SRT_01E-ben lévő fejlesztésekkel együtt összesen 13 autógyártóval nem kevesebb, mint 30 nyitott projektje van a Qualcommnak, többnyire a digitális kommunikációval azért valamilyen kapcsolatos területen. Az amerikai piac egyébként nagyon fontos a Formula E számára, az első szezonban rögtön két amerikai helyszín is lesz, Los Angeles és Miami.

Az autó természetesen még nem azonos azzal, amivel majd a versenyen is indulnak majd, de már most is impresszív adatokkal rendelkezik, 100 km/h-s sebességre például kevesebb, mint 3 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége pedig 220 km/h. A hivatalos bemutatkozás után a brazil Luca di Grassi hatjotta meg kicsit az autót, amely a Forma 1-hez szokott fülnek bántóan csendesen (de azért nem hangtalanul) rótta a köröket, nyolcasokat. A helyzetet sajnos a gumiégetés sem mentette meg, mert az összegyűlt vendégek biztonsága érdekében erre most nem volt lehetőség.

Néhány szót sikerült váltani di Grassival is, akitől megtudtuk, hogy az autót (nem túl meglepő módon) teljesen máshogyan kell vezetni, mint egy klasszikus Forma 1-es autót, aminek elsősorban az az oka, hogy az elektromos motor a teljesítményét a fordulatszámtól függetlenül egyenletesen, lineáris nyomatékgörbe mentén adja le, így a gázpedállal sokkal finomabban kell bánni.

A cikkben szereplő fotók illetve video a Kockamédia Kft. (geeks.hu) tulajdonát képezik, másodközlésük engedélyhez kötött.



















A cikkben szereplő fotók illetve video a Kockamédia Kft. (geeks.hu) tulajdonát képezik, másodközlésük engedélyhez kötött.

Címkék