- 2015. január 8., 12:33
A Sony eltökélt, hogy az okosszemüveg piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon. Bár még nem tudni, lesz-e piac.

A Sony eltökélt, hogy az okosszemüveg piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon. Bár még nem tudni, lesz-e piac.

A Sony Attachról korábban már írtunk, de nem ez volt az egyetlen érdekes szemüveg a japán gyártó standján; a másik verzió szintén prototípus és egyelőre még neve sincsen (legalábbis az biztos, hogy nem AR Glass prototype néven fog a boltok polcaira kerülni a kütyü, ha egyáltalán). Az Attachcsal ellentétben az AR Glass egy komplett szemüveg, magába a lencsébe épített kijelzővel és kamerával. utóbbi a környezet elemzésére szolgál, előbbi pedig arra, hogy a szükséges információkat megmutassa. A kijelő egy OLED-panel, és természetesen mindkét szem elé került egy-egy belőle. De ne színes változatra gondoljunk, hanem monokróm, árnyalatok nélküli (egyébként zöld) verzióra.

Az nyilvánvaló, hogy a Sony elsősorban olyan helyre szánja a készüléket, ahol nagy segítség lehet, ha a kezeink nélkül is tudunk információt szerezni egyes dolgokról; a vállalat standján több demó környezetet is ki lehetett próbálni.

Mi kettőt néztük meg, az elsőben szellemeket kellett vadászni, mégpedig úgy, hogy a fejünket egyszerűen csak körbeforgatva megkerestük a „lényeket”, és a csatlakoztatott játékvezérlő segítségével lelőttük őket. Ennél érdekesebb volt, hogy a szemüveg egy munkahelyen képes arra, hogy megmutassa az őt viselő szerelőnek, hogy a keresett alkatrész pontosan hol található a polcon, később pedig még azt is persze, hogy a beszerelésnél mire kell figyelni.

A kijelzőket a Sony pontosan a lencsék közepére építette be, de a pixelek ennek ellenére élesek, tökéletesen a fókuszban vannak. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a távlati tervekben mikori piacra kerülési dátum szerepel, de gyanítjuk, hogy ennek igazán nincsen jelentősége; az alkalmazási területek ugyanis annyira specifikusak (a polcos-alkatrészes trükk például csak akkor működik, ha a szemüveg ismeri a raktárkészletet, tehát erre meg kell tanítani), hogy értékesítés előtt a dolgokat mindig a vevő igényeihez kell igazítani. Vagyis ez egy olyan termék, ami jó eséllyel otthoni felhasználók számára nem lesz megvásárolható.

Pár mondatot a kontroller is megér: a kütyüt egy kézben kényelmesen meg lehet fogni úgy, hogy a hüvelykujjunk alá essen az érintésérzékeny felület. A játékban ennek segítségével tudtunk továbblépni és lőni, a szerelős demóban pedig a kontrollerrel nyugtázhattuk a szerelés egyes lépéseit. A vezérlő és a szemüveg is egy Xperia Z3 telefonra volt egyébként kötve, ez látta el az alapvető feladatokat.

Címkék
Hozzászólások