A német autógyártó egy M4-es autóval demózta, hogy milyen újításokat terveznek a világítástechnikában.
Az autózás egyik legveszélyesebb műfaja az éjszakai vezetés, aki a világításban tud villantani, az könnyen lépéselőnyre tehet szert a konkurenciával szemben. Nem véletlen, hogy az elmúlt néhány évben számos fejlesztés mutatkozott be, amióta a CES-re járunk (hét éve) nemcsak a LED-es fényforrások jelentek meg és lettek kereskedelmi forgalomban is elérhetőek, hanem – az Audi jóvoltából – lézeres lámpa is van már. A jövő azonban nagyon izgalmas, főleg, ha a kreativitás, a tenni akarás és az anyagi lehetőségek egy helyen jelentkeznek. A BMW egy 5 perces filmben mutatta be, hogy milyen terveken dolgoznak mérnökei: elsősorban egy olyan LED-es lámpán, amely nem vakítja el sem az előttünk haladókat sem a szembejövőket, másodsorban pedig olyan biztonsági rendszereken, amelyek a fény segítségével tájékoztatják a vezetőt a lehetséges veszélyekről.
A BMW dolgozik például azon, hogy egy erős, célzott fényforrás figyelmeztetésképpen megvilágítsa az út mellett jelentkező akadályokat, lézerek pedig eddig nem látott segítséget adhatnak azzal, hogy képesek információt vetíteni az autó elé, az aszfaltra. A lehetőségek sokrétűek, megoldható például az, hogy a lézer felrajzoljon két, az autó szélességét pontosan jelző vonalat, hogy lássuk, beférünk-e még a parkolóhelyre, de arra is van mód, hogy bármilyen más jelet, navigációnál mondjuk a fordulásra figyelmeztető nyilat rajzolja elénk az autó. Az alábbi video a teljes műsort tartalmazza; 5 perces, de érdemes végignézni.
A BMW M4-es már a boltokban van, de nyilván fenti újdonságok nélkül. Az M4-es párosítás annyiban biztosan hibátlan, hogy ezek a fejlesztések első körben csak a csúcskategóriában jelennek majd meg, azt viszont még nem lehet tudni, hogy mikor. Mivel prototípusokról beszélünk, valószínűleg még nemcsak munka, hanem engedélyek beszerzése is vár a vállalatra, mielőtt sorozatgyártásban lévő modellnél alkalmazhatná őket.