A TrackR alapítói 2009-ben sikeresen kizárták magukat a saját autójukból, mert egyszerűen nem találták a kocsikulcsot, így a járgányt, jobb híján, kézzel bezárták – és mint később kiderült, a kulcs természetesen az autóban volt. Ekkor jelent meg előttük egy olyan kütyü képe, amely lehetőséget ad nemcsak a kulcsok nyomon követésére, hanem bármilyen más tárgy vagy akár háziállat „ellenőrzésére” is. Így tartja a legenda – na jó, nem, a sztorit valójában a csomagolás hátulján olvastuk. A lényeg viszont nem is a háttér sztori, hanem az, hogy megszületett a TrackR.bravo, egy univerzális nyomkövető eszköz, ami teljesen másképpen működik, mint a konkurens megoldások.
Abban még semmi meglepő nincsen, hogy a kütyü egy apró korong, amit kulcskarikára éppúgy fel lehet helyezni, mint ahogy a pénztárca valamelyik zsebébe is el tudjuk rejteni. A dolog ott kezd érdekessé válni, hogy bár egy nyomkövetőről van szó, GPS nincsen benne. Csupán Bluetooth kapcsolatra képes a kütyü, amely alapesetben a telefonon lévő alkalmazással kommunikál. Ez az app végzi a munka nagy részét, ami elsősorban abból áll, hogy rögzíti a kütyü utolsó pozícióját. Végtelenül egyszerű módon: amikor megszűnik a kapcsolat, akkor feltételezi, hogy nem vittük magunkkal, és az utolsó ismert hely lesz a tartózkodási hely.
A telefonos alkalmazás nem figyelmeztet automatikusan, mivel nem tudja, hogy az adott dolgot szándékosan vagy véletlenül hagytuk-e otthon, és tekintettel arra, hogy nemcsak egy, hanem akár tíz apróság figyelését is rábízhatjuk jól is van ez így. De mit lehet tenni, ha kiderül, hogy nincsen meg a tárcánk például? Meg tudjuk nézni, hogy hol hagytuk el.
És egy trükknek hála azt is, hogy megvan-e még: ha ugyanis a nyomkövető nem tud kapcsolódni a „gazda” telefonra, akkor segélykérő üzemmódba kapcsol, és minden olyan telefonnal kapcsolatot létesít, amelyen fut a kísérő alkalmazás. Vagyis ha szerencsénk van, és egy másik TrackR-t használó user is az étteremben van, akkor azt is látni fogjuk, hogy a tárca még mindig az étteremben van-e. Ez lenne a közösségi helymeghatározás! Ha elvitték, még akkor is van esély a megtalálásra, de persze nem olyan nagy, mintha a TrackR.bravo saját jogon kommunikálna.
A TrackR.bravo mindenesetre már megvásárolható, ára 25 dollár ha csak egyre van szükség belőle, de ennél kevesebb is lehet, ha többet vennénk. Érdekesség, hogy lehet venni hozzá(juk) hubokat is, amit a konnektorba kell bedugni: ez pedig arra jó, hogy a konnektor segítségével meg tudjuk nézni, hogy a nyomkövetővel felszerelt dolgaink éppen melyik szobában hevernek. A hubok (és a telefonok is) legfeljebb tíz eszközzel tudják tartani a kapcsolatot egyszerre.