A világ folyamatosan fejlődik, és az egykoron forradalminak számító megoldások bekerülnek az alapszolgáltatások közé. Ez a világ rendje, nem is lehet, de nem is kell ez ellen tiltakozni. A technológiai világban ráadásul mindez hatványozottan is érvényes, hiszen sok esetben olcsóbb egyféle terméket, egyféle elektronikát gyártani, mintsem az összes termékkategória követelményei szerint fejleszteni és gyártani, gyártatni. Nem egy olyan kütyüt láttunk már, amely hardveresen egyezett nagyobb tudású társával, csak éppen egyes funkciókat szoftveres úton tiltottak le benne.
A fejlődésnek köszönhető többek között az is, hogy a tévéknél ma már a belépő szinten is a Full HD felbontás jelenti az alapot, de persze az is, hogy a két éve még csak a luxustermékekre jellemző 4K-s felbontás mára teljesen megszokottá vált. A fejlődés nemcsak a képminőséget befolyásoló jellemzőknél érhető tetten, hanem a szolgáltatásoknál is: a Samsung például be is jelentette, hogy az összes 2017-es modellje okostévé is lesz egyben. Noha a versenytárak még nem követték ebben a koreai gyártót, valószínűleg egy-két évnél többet nem kell várni arra, hogy a „butatévék” teljesen kikopjanak. Információink szerint az LG-nél idén mindössze három olyan készülék lesz csak, amelynek nem része a webOS, de a Sony és a Panasonic háza tájáról is olyan információkat kaptunk, hogy a klasszikus, csak tévézésre használható megjelenítők napjai meg vannak számlálva.