- 2017. január 6., 08:00
Ahogyan azt előre tudni lehetett, a ZenFone VR a világon elsőként támogatja a Tango és a Daydream platformokat.

A virtuális és kiterjesztett valóság egyre népszerűbb, bár a technológia még nem tart ott, ahol a gyártók szeretnék, hogy tartson. Mégis egyre többen döntenek úgy, hogy tesznek egy próbát ezen a területen is; az ASUS pedig, ha már játszik, akkor nagyban teszi ezt. A tajvani gyártó nem kevesebbet tett, minthogy bemutatta a világ első olyan mobiltelefonját, amely a Tango és a Daydream kiterjesztett valóság platformokat egyaránt támogatja. Tango fronton egyébként a világon a második, a Daydreamet illetően pedig a negyedik a ZenFone AR. A mobil természetesen csúcshardvert kapott, ami Snapdragon 821-es rendszerchipet, 8 GB RAM-ot és 5,7 colos QHD kijelzőt jelent. A 8 GB-os memóriájával a mobil szintén világelső, ekkora operatív tár eddig még egyetlen mobilba sem került.

A telefont az ASUS igyekezett a kiterjesztett valóság platformokhoz optimalizálni, ennek köszönhető, hogy hátoldalán három kamera is található. Közülük a baloldali az, amivel a fényképeket tudjuk készíteni (ez egyébként 23 MP-es), illetve amelynek képét az AR appokban látjuk, a két darab, mellett elhelyezett szenzor feladata pedig az, hogy a körülöttünk lévő tárgyak pontos helyzetét minél pontosabban tudja megállapítani a ZenFone AR. VR szemüvegben ugyanakkor nem számítunk kiemelkedően jó élményre, hiszen a Samsung 5,1 colos Galaxy S7 telefonja is pixeles képet mutat szemüvegben, így ez az ASUS 5,7 colos paneljére is igaz.

Az AR és VR sikere persze elsősorban azon múlik majd, hogy milyen tartalmakat lehet használni a platformokon. Tekintettel arra, hogy egyelőre még csak nagyon kevés olyan eszköz van, ami képes a kiterjesztett és a virtuális valóság „kezelésére” a tartalom is szűkös, az alkalmazások között például alig néhány tucat olyan van, amivel ki lehet használni ezen telefonok képességeit. Ahhoz, hogy a helyzet változzék, minél több hasonló tudású készülékre van szükség. Mi egyébként arra fogadnánk, hogy első körben a VR lesz majd, amelyik befut (ha befut), mivel ezen a területen a Samsung is jelen van már, míg az AR egyelőre kívül esik a nagy „játokosok” látókörén.

Címkék
Hozzászólások