- 2017. január 9., 09:00
Ha a Microsofton múlik, akkor az Azure és a Cortana is hamarosan a kocsikba költözik.

A Microsoft és az autók közötti kapcsolat nem új dolog, a redmondi gyártó többek között a Forma-1-be is szállít vezérlőegységet. A Forma-1 fontos terület ugyan a vállalat számára, de a Microsoft a hétköznapi autósok életéből sem szeretne kimaradni. Egyelőre még nem tudni, hogy mit hoz a jövő, az viszont kiválóan látszik, hogy az autók is egyre okosabbak, és szinte minden magára valamit is adó márka azzal kísérletezik, hogyan lehetne az utazást a modern technológia segítségével még kényelmesebbé tenni. Az egyik triviális megoldást a digitalis személyi asszisztensek autóba költöztetése jelenti, ilyen pedig a Microsoftnak is van. A Cortana a telefonokon és számítógépeken már bizonyított (úgy ahogy), a szoftvergyártó szeretné, ha az autókban sem kellene nélkülöznünk szolgáltatását. Sőt, az Azure segítségével a Microsoft nem állna meg itt, bár felhasználói szempontból az már nem annyira látványos, hogy a gyártó az autóban elérhető felhő alapú szolgáltatások infrastruktúráját is biztosítaná.

A Microsoft Connected Vehicle Platform segítségével tulajdonképpen mindent lehet majd menedzselni, kezdve az autók közötti kommunikációtól a járművek és a forgalomirányítási rendszerek összehangolásán vagy a navigációs rendszereken át az autóban (hátul) ülők szórakoztatásáig. A rendszer agyát a Cortana adja majd, amely a telefonon és/vagy a számítógépen tárolt információkat is figyelembe veszi majd: ha például tudja, hogy aznap repülőre szállunk, akkor mire az autóba ülünk, addigra a rendszer beprogramozza az útvonalat, ellenőrzi a forgalmi viszonyokat, stb.

A Microsoft tervei szerint a platform az év második felében már kipróbálható állapotba kerül, de addig valószínűleg még évek telnek el, amíg a rendszert kereskedelmi forgalomba engedik. A teszteket a Microsoft a Nissannal közösen fogja végezni, és a japán gyártó lesz az első, aki élesben is használni fogja. Rajta kívül a Volvo, a BMW és a Toyota is érdeklődik a platform iránt, attól azonban nem kell tartani, hogy az autók szoftvere egysíkú lesz. A CVP ugyanis inkább csak egy keretrendszer, semmit egy kulcsrakész termék, amelyet az autógyártók kedvükre alakíthatnak. A Microsoft tervei szerint nemcsak a Cortana lesz része a Connected Vehicle Platformnak, hanem integrálni fogják bele a Skype-ot valamint az Office 365-öt is.

Címkék