- 2012. június 7., 17:41
Az S7-es széria 11,6 illetve 13,3 colos tagja kap érintésérzékeny panelt, az Acer tehát az inteles utat követi.

Az S7-es széria 11,6 illetve 13,3 colos tagja kap érintésérzékeny panelt, az Acer tehát az inteles utat követi.

Tegnap írtunk arról, hogy az Intel jövőképében az ultrabookok érintőképernyővel rendelkeznek, az Acer azonban úgy gondolta, hogy nem vár a jövő évig az érintőkijelző beépítésével, és az S7-es szériába már most integrálja azt. A sorozat két tagjával a vállalat rögtön a legvékonyabb (13,3 colos) illetve a legkönnyebb (11,6 colos), érintőképernyővel rendelkező ultrabookokat mutatta be.

Bár fizikai méretét tekintve egyik gépbe sem került túl nagy kijelző, ez nem akadályozta meg az Acert abban, hogy a gépekbe Full HD panelt építsen be. A gyors próba alapján meggyőződhettünk róla, hogy a panelek az egyik legszebb képet nyújtják, sajnos azonban úgy láttuk, hogy nem IPS panelt használt a gyártó, így a színek oldalról nézve nem az igaziak. Az érintésérzékeny kijelző működésével nincs gond, azonban, mivel egyik ultabook sem alakítható táblagéppé, az érintésérzékelést kicsit feleslegesnek éreztük - noha a monitor a 13,3 colos verziónál 180 fokban kihajtható mindkét gépnél, ez nem helyettesíti a táblagép funkciót.

A gépek dizájnja teljesen rendben van; az Acer természetesen követte az Intel előírásait, és mindkét S7-est unibody fémházba költöztette. A 13,3 colos változatnak egyediséget kölcsönöz ugyanakkor, hogy a montor hátoldala üvegborítást kapott. Bár ezt (most még) nem tudtuk ellenőrizni, az Acer állítása szerint a gépek hosszú ideig lesznek képesek működni egy feltöltéssel, a 13,3 colos modell akár 12 óráig, kistestvére pedig 9 óráig bírja hálózati áram nélkül. A gyakorlatban ennél valamivel kevesebb időre számítunk, de a tapasztalat mondatta 8/6 órás rendelkezésre állás még mindig igen komoly teljesítményt jelent.

Lassan már nem szükséges leírni, mert szinte minden, a Computexen bemutatott notebooknál, AiO-nál és táblagépnél így van: az Acer az S7-es gépeket Windows 8-cal hozza majd forgalomba, így pontos specifikációjuk, várható megjelenési időpontjuk illetve ajánlott fogyasztói áruk egyelőre nem ismert.

Címkék