Professzionális és otthoni felhasználóknak szánt AiO-kat is láttunk az MSI-nél.
Bár már korábban is létezett az AE széria, a Computexen teljesen új termékcsaládként harangozta be az MSI négy új, otthoni felhasználóknak szánt gépét, az AE2712-t, az AE2281-et, az AE2081-et és az AE2051-et. A névben szereplő első két szám természetesen ezúttal is a kijelző méretére utal, így a felsorolásból is jól látszik, hogy a legérdekesebb terméknek az AE2712 ígérkezik, amelynek az átlagosnál nagyobb, 27 colos (Full HD) monitor jutott. A gépben harmadik generációs (Ivy Bridge) Core processzor teljesít szolgálatot és opcionálisan dedikált GPU-t is kérhetünk bele (NVIDIA GeForce GT650M-et). Az AiO-ra került HDMI bemenet és HDMI kimenet is, így nemcsak monitorként képes funkcionálni, hanem mondjuk a nappaliban lévő LCD-tévét is tudja kezelni. Az MSI USB 3.0 csatlakozót is szerelt a gépre, amelynek extra funkciója, hogy a szokásosnál nagyobb energiamennyiséget képes leadni, így gyorsabban tölthető fel az AiO-ra kapcsolt mobiltelefon, például.
Az AE2281 és AE2081 gépek 21,5 illetve 20 colos kijelzője mögé (előbbi Full HD, utóbbi 1600×900 pixeles) szintén Ivy Bridge processzorokat pakolt az MSI. Ezeket az AiO-kat (is) kérhetjük dedikált VGA-val és anélkül; előbbi esetben egy GT630M-et rejt a készülék borítása. A fehér színben pompázó masina egyéb fontos paramétereiben egyezik a nagytestvérrel. A Wind Top AE2051 a kakukktojás szerepét tölti be; a gép az AE2081-hez hasonlóan 20 colos, 1600×900 pixeles kijelzőt kapott, viszont Intel helyett AMD processzor, egészen pontosan az AMD Brazos E2-1800 APU teljesít benne szolgálatot.
Az üzleti felhasználóknak készült két típus közül a kisebbik modell 15,6 colos kijelzője 1366×768 képpont megjelenítésére képes, Intel Celeron processzort és integrált grafikus magot tartalmaz. Bár a hardverkiépítése még változhat, a kiállított modell csatlakozók tekintetében jól felszerelt volt, négy USB 3.0 portot, HDMI ki- és bemenetet valamint tévétuner csatlakozót is találtunk rajta. Az AP2021 valamivel érdekesebb; egyrészt Full HD kijelzőt és Core processzort kapott, másrészt az MSI úgy alakította ki a készülékházát, hogy a monitort álló helyzetbe is el tudjuk forgatni.
A gyártó egyelőre nem közölte, hogy mikor fogja piacra dobni az új egybegépeit, és ennek megfelelően természetesen azt sem sikerült kiderítenünk, hogy az egyes típusok milyen árkatgóriába várhatók.