- 2013. szeptember 10., 13:26
A Haier mellett a Hisense a másik kínai gyártó, amely igyekszik felvenni a versenyt a piacot diktáló márkákkal.

A Haier mellett a Hisense a másik olyan kínai gyártó, amely saját név alatt igyekszik felvenni a versenyt a piacot eddig diktáló japán és koreai gyártókkal. A cég standja ugyan nem mérhető a nagy cégekéhez, de a kiállított termékek azt más simán elérik, hogy ne menjünk el mellettük szó nélkül.

A Hisense saját terepe nyilván Kína, így érthető, hogy a vállalat Európában egyelőre nem állít ki akkora erővel; a legtöbb termékből vagy technológiából például csak egy-egy bemutató darabot láttunk. A standra belépve hang- illetve mozgásérzékelésen alapuló vezérlés és okostávirányító demó zajlott, legalábbis elvileg, mert épp ráérő demonstrátor nem volt a készülékek mellett. Várakozás helyett inkább továbbléptünk.



Az NFC-vel mobilhoz párosítható TV után kiállított átlátszó 3D-s tévé előtt viszont már megálltunk, mert ilyet azért nem látni minden sarkon. Bár demo szemüveget itt sem találtunk, az üvegen tényleg olyan kép ment, mint amit a 3D-s tévéken megszoktunk. Kicsit később aztán megjelent a hoszt is a passzív szemüveggel, ami meglepően jó képet adott, miközben az üveg mögötti téma is látható maradt. Kár, hogy a Hisense csak erőfitogtatásnak szánta a dolgot, felhasználási javaslattal nem állt elő.


A 3D-s ablaküvegtől már jól látszott a Hisense már CES-en is kiállított idei ékköve, a 110 colos UHD (4K) tévé, ami specifikáció alapján azonnal egy kategóriába emeli a kínai gyártót a Samsunggal. Bár a tévé képét a kelleténél mi kicsit világosabbnak éreztük, feltételezzük, hogy ezen lehet állítani. Az viszont már nagyobb gondnak látszik, hogy a homogén, egyszínű felületeken enyhe sávosodás is látható. Részletgazdag témáknál azonban elismerésre méltó a Hisense teljesítménye is. Ez a tévé persze csak prototípus, gyártásáról egyelőre nincs szó.

A nálunk élvonalbelinek számító gyártók ugyan már törölték a szótárukból a 3D-t, a Hisense hozott még egy technikai bemutatót az IFA-ra. A szemüveg nélkül nézhető 3D tévék tavaly vonzották leginkább a látogatókat, ma már csak a Hisense és egy noname kínai gyártó standján láttunk ilyet (biztosan volt máshol is, mi csak ennyit láttunk). Tavaly a legjobban a Philips megoldása muzsikált, de idén az a készülék nem volt látható. Tavalyi emlékeinket előkotorva kezdtünk neki a 3D-s kínai film megtekintésének, de hamar csalódnunk kellett. A 3D hatásból az enyhe zavart érzés megvan, a mélységérzet már nem nagyon, ráadásul a függőleges vonalak teljesen szétestek, ami tovább fokozta az agy bizonytalan érzését. Az látható volt, hogy a kínaiak több nézési pontot is ki akartak alakítani, de a kép egyikből sem tűnt jobbnak. Ráadásul a kép csak a középső harmadnyi függőleges sávban volt éles, a szélek felé már nem. Azt kell, hogy mondjuk, ez a tévé mehet vissza a rajzasztalra, mert nagyon messze van még a piacérett megoldástól.

Persze volt a Hisense standján olyan termék is, amit valóban forgalomba is kerül. Az alábbi 85 colos UHD tévé Kínában lesz hamarosan kapható aktív 3D-vel, USB 3.0 porttal és hang- illetve mozdulat vezérléssel.

A mellette lévő 65 colos tévénél már nem volt ilyen bőbeszédű a cég, erről csak annyi derült ki, hogy 4K felbontású paneljén +/-5% eltéréssel az NTSC színtér 100%-át képes megjeleníteni, betekintési szöge pedig mindkét tengely mentén 178 fok.

Az Európába szánt kínálat tetején egy szintén 84 colos E-LED tévé ül. A 4K-s panel a marketing anyag szerint ultravékony, szerintünk inkább csak egész vékony keret veszi körül. A tévé Linux alapú okos tévé megoldásokkal érkezik, aminek része egy time-shiftet is támogató PVR rendszer. A tévé képe a rajta futó demók alapján teljesen korrektnek tűnt, persze a speciálisan összeválogatott anyagok a korrekt értékelést nem igazán teszik lehetővé.



Ez is érdekelhet
2021. január 29., 09:05
2020. december 2., 12:00
2020. június 5., 17:00
2020. március 13., 07:00
2019. október 28., 08:00