Sőt, a bejelentés igazából arra sem tért ki, hogy milyen formában lesz megvásárolható a szoftver – úgy tűnik, hogy kiskereskedelem helyett inkább az Androidra épülő telefonok gyártóinak adják majd el a navigációs programot. Ennek megfelelően mi vásárlók már magával a készülékkel kapjuk meg az Amigot – vagy éppen az Android Marketről tölthetjük majd le (legalábbis a sajtóközleményből ez is kiolvasható).
Forrás
Hozzászólások